Létrehozva: 2021.05.11.

Döbbenetes, mire ébredt műtétje után a fiatal nő

Már csak ír akcentussal tud beszélni. Minden jel arra utal, hogy a különös tüneteket az úgynevezett idegen akcentus szindróma okozza, de a szakértők egyelőre vizsgálják, mi idézhette elő ezt a különös állapotot.

Szerző Gaál József

Egy fiatal ausztrál nő arra ébredt nyolc nappal a mandulaműtétjét követően, hogy ír akcentussal beszél, pedig soha nem járt az észak-európai szigetországban. Gie Mcyen egészen mostanáig abban bízott, hogy a megmagyarázhatatlan jelenség idővel elmúlik majd, de a szakértők szerint erre vajmi kevés esély mutatkozik – írja a Daily Mail internetes kiadása.

Gie Mcyen elmondása szerint azonnal szakemberhez fordult, miután arra kelt, hogy ír dialektussal beszél az akarata ellenére. Az orvosok először azt javasolták neki, hogy maradjon otthon és pihenjen sokat, mert feltehetően a műtét okozta sokkhatás miatt reagált így a szervezete. A napok műlásával azonban az állapota egyáltalán nem javult, sőt, az ausztrál nyelvterületre egyáltalán nem jellemző szavakat is elkezdett használni. Két hét kényszerpihenő után a nő végül bejelentkezett egy átfogó kivizsgálásra, mely során kiderült, hogy a dolgok hátterében az úgynevezett „idegen akcentus szindróma” áll, melyet leggyakrabban valami agyi elváltozás szokott kiváltani.

Az idegen akcentus szindróma egy ritka betegség, melynek jellemző tünete, hogy a páciens anyanyelvén, de idegenes kiejtéssel kezd el beszélni. Kialakulását kisebb fej- illetve agyi sérülés okozza. A rendellenesség első, 1907-es azonosítása óta a világon alig száz ember esetében diagnosztizáltak hivatalosan „idegen akcentus szindrómát”. A tünetegyüttes a beszéd szabályozásáért felelős agyi terület károsodásával áll összefüggésben. Manapság ilyen tünetek agyvérzéses, vagy autóbalesetet szenvedett betegeken jelentkeznek leggyakrabban.

Gie Mcyen hetek óta ír akcentussal beszél, amitől képtelen szabadulni. (Forrás: TikTok)

„Még mindig nem hiszem el, hogy azon a napon ír akcentussal ébredtem. Soha nem voltam Írországban. Ausztráliában nőttem fel, de az ausztrál akcentusom elmúlt. (...) Tudom, hogy orvosi ellátásra szorulok, és szakemberhez kell forduljak, de nagyon nehéz olyan embert találni, akinek megengedem, hogy belenézzen a fejembe és megmondja, mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni”

- fogalmazott állapotával kapcsolatban a fiatal nő, aki videós kórnaplót vezet a folyamatosan változó akcentusáról a TikTokon, ahol többen is megvádolták már azzal, hogy figyelemhiányos és csak megjátssza az állapotát. Ezeket a támadásokat Mcyen kategorikusan elutasítja; elmondása szerint ő csak azért vezet naplót, mert abban bízik, hogy az emberek tanulhatnak valamit a történetéből.

@angie.mcyenReply to @owenb32 Day 13: Still woke up not sounding like my old self. Spreading awareness for ##foreignaccentsyndrome ##foryou♬ original sound – angie.mcyen

Ahogy arról a RIPOST is beszámolt, nemrég egy nagyon hasonló incidens történt az Egyesült Királyságban, ahol megmagyarázhatatlan rángással ébredt egyik reggel Mary Henry. A brit származású tinédzsernek a rohama után teljesen felfordult az élete, mivel rejtélyes módon ír és francia akcentussal kezdett beszélni.

A lányra nem sokkal a 19. születésnapja után jött rá a roham, de elsőként azt hitte, csak az idegesség miatt. Néhány nappal később azonban a rángások egyre gyakoribbá váltak, és bevallása szerint megijedt, amikor elkezdett tikkelni, beleértve a fütyülést és a káromkodást. Ezt követően háziorvosához fordult segítségért, aki nem tudta, mi okozhatta a bajt. A Whitley Bay-i kórházban, a kivizsgálások után egy úgynevezett funkcionális neurológiai rendellenességgel (FND) diagnosztizáltak nála.

Ez egy ritka és rejtélyes agyi rendellenesség, ami az idegrendszer működésében okoz problémát. Ez befolyásolja, hogy az agy és a test hogyan küld és fogad jeleket, és ez számos fizikai, érzékszervi és kognitív problémához vezethet.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút