Létrehozva: 2020.10.05.

Döbbenet: a tündéri kisbaba testének 80 százalékát anyajegyek fedik – fotók

A szülés után azt mondták az édesanyának, a kórházban hagyhatják a gyermeküket, ha nem szeretnék felnevelni, ugyanis a gyerek testének 80 százalékát anyajegyek fedik.

Artyom Petrosyan az a kisfiú, aki rengeteg anyajeggyel jött világra. A kisbaba testének 80 százalékát fedik az anyajegyek, így a kórházban a szülőknek megadták a választás lehetőségét, hogy igényt tartanak-e gyermekükre. Számukra ez nem volt kérdés, így a kicsi már otthon van családja körében.

„Csak akkor tudtuk meg, hogy mi a helyzet, mikor Artyom megszületett. Teljesen ledöbbentünk. Majd jött a második sokk: kiderült, spina bifidája is van„ – mondta az édesanya. Ez a fogalom a gerinc és a központi idegrendszer fejlődési rendellenességeinek összefoglaló neve. A magzati idegrendszer fejlődése során az agy és a gerincvelő az velőlemezből képződik, mely normális esetben velőcsővé záródik – ha ez a záródás elmarad vagy nem teljes, akkor beszélünk velőcső záródási rendellenességről.

„Emlékszem, hogy leültettek minket. Artyom még nem nyitotta ki a szemét, és azt mondták nekünk, hogy talán soha nem fogja kinyitni őket a szeme körüli anyajegyek miatt. Azt is mondták, hogy nem tudják, meddig él, és ha szeretnénk, és túl nehéz feladat, ott is hagyhatjuk a kórházban. Nálunk ez szóba sem jöhetett” – tette hozzá az édesanya.

Amint tudták, egy 90 perces gerincműtétre vitték az orvosok a kisbabát, ezután öt napot kellett gyógyulnia, mire a szülők rendesen karjukba vehették.

Mint a The Sun írja, a gyermek anyajegyei arra utalnak, hogy teste küzd a melanin létrehozásával, ami viszont később rákos megbetegedés veszélyével jár.

További fotókat ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő