Létrehozva: 2021.02.03.

Csoportosan támadtak rá a rendőrautóra – videó

Egy elfajult családi vita rendezéséhez hívták ki a rendőröket, de nem várt fordulatot vett a dolog.

Egy elfajult családi vita rendezéséhez kért segítséget a rendőröktől a romániai Dánpatakán egy 23 éves nő, aki agresszív élettársától féltette gyerekét – írja a Főtér. Először úgy tűnt, hogy rendeződik a dolog, és a gyerek visszakerül az anyjához, ám a rendőröket a fiatal férfi elkezdte fenyegetni. Őrizetbe akarták venni, de hárman még a segítségére siettek, majd egyre több falubeli csatlakozott hozzájuk.

A rendőrök a kocsijukba menekültek, így azt ütötték kövekkel és botokkal. Az Europol szerint szerencsére a rendőrök épségben megúszták az esetet, de nagyobb baj is történhetett volna, ha nem sikerül időben az autójukba menekülni.

A rendőrök erősítést kértek a csendőröktől, illetve a különleges egység kommandósait is a helyszínre hívták, akik kutyákkal eredtek a közeli erdőbe menekülő támadók nyomába. A rendőrségi közlemény szerint a három, 24 és 50 év közötti férfit beazonosították, velük együtt összesen 11 személyt kísértek be az őrsre. Merénylet elkövetése miatt indult büntetőeljárás ellenük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mateusz Morawieczki: A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog felrobbanni

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA