Létrehozva: 2021.10.25.

Kiderült, hogy kezelték csillapíthatatlan szexéhsége miatt a volt spanyol királyt

I. János Károly újabb botrányáról a korábbi spanyol rendőrfőnök tálalt ki egy parlamenti meghallgatás során.

Csillapíthatatlan szexuális étvágya miatt női nemi hormonokkal és tesztoszteronblokkoló injekciókkal kezelték I. János Károly volt spanyol királyt, mivel az uralkodó nőügyei „veszélyt jelentettek az állambiztonságra nézve”írja a spanyol sajtóra hivatkozva a The Sunday Times internetes kiadása.

A 2014-ben visszavonult spanyol királyról Jose Manuel Villarejo volt rendőrfőnök teregette ki a szennyest egy parlamenti meghallgatás során. Villarejo, aki ellen zsarolás miatt jelenleg is bírósági eljárás folyik, azt mondta, hogy a spanyol titkosszolgálat és a Nemzeti Hírszerző Központ (CNI) közösen, egy fedett akció keretében „női hormonokat és tesztoszteron-gátlókat adott be több alkalommal is a volt uralkodónak, hogy csökkentsék a libidóját.” A rendhagyó intézkedésre állítólag azért volt szükség, mert a jelenleg 83 éves I. János Károly egy olyannyira „szenvedélyes ember volt az uralkodása alatt, amely már kockázatot jelentett az állam stabilitására és biztonságára nézve.”

Villarejo eskü alatt azt vallotta, hogy személyen ugyan nem vett részt I. János Károly hormonkezelésében, de az uralkodó korábbi szeretője, egy német származású dán üzletasszony, Corinna zu Sayn-Wittgenstein kitálalt neki az ügyről, melyről hangfelvételt is készített. A volt rendőrfőnök szerint a kezelés ötletet a titkosszolgálat egykori elnöke, Félix Sanz Roldán találta ki, aki köztudottan jó viszonyt ápolt a volt uralkodóval.

[caption id="" align="alignnone" width="1200"] I. János Károly volt spanyol király.[/caption]

I. János Káros egyébként 1975-től 2014-ig uralkodott, majd lemondott a spanyol trónról fia, VI. Fülöp javára. Tavaly az Egyesült Arab Emírségekbe emigrált, miután összefüggésbe hozták egy több millió eurós korrupciós botránnyal.

A kegyvesztett uralkodó szexuális étvágya sosem volt titok hazájában. Amadeo Martinez Ingles spanyol történész, a „János Károly: Az 5000 szerető királya” című könyvében például azt írta hitelesített forrásokra hivatkozva, hogy legaktívabb időszakában az uralkodó 62 nővel feküdt le hat hónap leforgása alatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért