Létrehozva: 2017.05.24.

Csecsemőgyilkossággal vádonak egy magyar bébiszittert Londonban

Vallomást tett a bíróságon T. Viktória akit a londoni hatóságok azzal vádolnak, hogy mérgében megölt egy 10 hónapos kisfiút.

A londoni Johnson család 2014-ben vette fel bébiszitternek a magyar T. Viktóriát, akinek a munkájával hónapokig elégedettek voltak. 2014 augusztus 29-én azonban a baba hirtelen rosszul lett, agyvérzéssel kórházba került, majd szeptember 1-én meghalt.

Viktóriát néhány nappal később a rendőrség kihallgatta. Majd vádat emeltek ellene és emberöléssel gyanúsították meg. Ugyanis vér jelenlétét mutatták ki a kicsi gerincvelőjében, ami arra utal, hogy Viktória elveszíthette a türelmét és megrázhatta a 10 hónapos Joshuát.

A lányt tegnap hallgatták meg a bíróságon, ahova maszkban, kapucniban érkezett, így próbált meg elbújni a fotósok elől.

Viktória tagadta az ügyészség vádjait, azt mondta, hogy nem rázta meg a kisfiút. Soha nem volt rá dühös, mert jó kapcsolatban voltak és könnyedén meg tudta nyugtatni a kicsit. Azon a napon azt vette észre, hogy Joshua nagyon sír, ezért magához ölelte, akkor látta, hogy a pici arca egyre vörösebb és nem kap levegőt, Nagyon megijedt, hánytatni is próbálta, végül kiszaladt az utcára segítséget kérni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek