Létrehozva: 2017.10.01.

Csalódás az idei oktoberfest, sokan féltek elmenni rá

Minden úgy néz ki, mint korábban, csak a látogatók tömegei maradtak el. Többfajta elmélet is kering arról, hogy miért van ez így.

Sörissza magyarok ezrei szoktak ellátogatni a müncheni Oktoberfestre, amely a világ egyik legnagyobb népünnepélye 1810 óta. Erre az alkalomra a müncheni sörfőzdék különleges sört is főznek, amely a szokásosnál több alkoholt tartalmaz.

Az óriáskereket először 1880-ban állították fel, ekkor a magassága 12
méter volt. Manapság is az egyik legkedveltebb attrakciónak számít, de most már 50 méter magas. Az óriáskerék és minden egyéb hagyományos kellék, mint a toronycsúszda, a hullámvasút az idén is megvan, mégis – amint a Focus.de írja – a látogatók elmaradtak.

"Az idei évben sokkal kevesebb látogató van, mint az elmúlt években" - mondják a céllövöldések. Az üzlet nem megy jól. Eleinte azt hitték, hogy majd belelendül, de már 18 nap eltelt és a remények tovaszálltak.

Hogy ez miért van így, arról különböző elméletek keringenek.
Van, aki az időjárásra panaszkodik. Túl nagy a rendőri biztosítás és ez elriasztja az embereket – mondta egy másik résztvevő. A legtöbbek szerint a barcelonai és londoni támadások után az emberek otthon maradtak, a terror miatt félnek idejönni. Valaki
más pedig megjegyezte, hogy a gyerekes családok inkább egyéb, kisebb eseményekre mentek el, de az idén messze elkerülték az Oktoberfestet.

Ilyen napokon, mint a mai, még 40 eurót is alig keresek meg – sopánkodik az egyik céllövöldés. Pedig szeretem az üzletemet, de ebből még ki kell fizetnem a berendezés bérletét és a helypénzt is. Ha ez így folytatódik, miből?

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl