Létrehozva: 2019.07.15.

Családi tragédiáról jött hír, nem tudták megmenteni az apukát

Lánya a kórházat hibáztatja a férfi haláláért, mert szerinte nem megfelelõ antibiotikum kúrát alkalmaztak.

Egy 71 éves férfi életét vesztette, miután húsevő baktériumok támadták meg szervezetét azt követően, hogy Floridában fürdött. Lánya a kórházat hibáztatja, mert szerinte nem megfelelő antibiotikum kúrát alkalmaztak.

A Tennessee állambeli William Bennett Floridában élő lányát látogatta meg. Ennek során többször is fürödtek, először Destinben, a tengerparton, majd a Turkey Creekben végül pedig Boggyban, egy mocsaras öbölben. Feltehetőleg a rákból felépült férfi itt érintkezhetett a gyilkos baktériummal - írja a CNN.

A 71 éves nyugdíjas szombat hajnalban lett rosszul, láz, hányinger és görcs kínozta. Azonnal kórházba vitték, de a tünetei nem csillapodtak. Lánya szerint apjának nem volt nyílt seb a testén, ami a legnagyobb kockázatot rejti. Karján és lábán csak kisebb horzsolások voltak.  A család hiába közölte a memphisi kórházzal, hogy felmerülhet a húsevő baktérium által okozott fertőzés, mégsem vettek szövetmintát.

Az idős férfi vasárnap hajnalban, alig másfél nappal a fürdés után elhunyt. A család félelme beigazolódott, a férfi szervezetében kimutatták a húsevő baktérium jelenlétét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét