Létrehozva: 2021.01.23.

Csak hetei vannak hátra a nyolcgyermekes édesanyának: az orvosok szóltak neki, búcsúzzon el

Nincs reménye a túlélésre a 8 gyermekes édesanyának, akit szinte felemésztett a rák.

Szerző Ripost

Betegsége, valamint az agresszív – de hatástalannak bizonyuló – kezelés következtében szűk egy év alatt szinte felismerhetetlenné sorvadt az a 44 éves asszony, akivel a közelmúltban közölték az orvosok: eljött az ideje, hogy elrendezze a dolgait és elbúcsúzzon a szeretteitől.

Családja még reménykedik benne, hogy az új-dél-walesi Karen Gillingham láthatja felnőni legkisebb gyermekét, az orvosok szerint azonban már csak hetei vannak hátra a súlyosan beteg nőnek – írta a Bors.

Karen – akinek négy édesgyermeke mellett négy nevelt gyermeke is van – először tavaly februárban vett észre a bal combjában egy három és fél centis göböt, amit hamar ki is műtöttek. Akkor még nem gondolták, hogy bármilyen komolyabb baj lenne belőle, és később, amikor szóba került a rák lehetősége, sem aggódtak annyira, hisz abban reménykedtek: kezelhető a combjában lévő daganat.

Azóta az asszony négy műtéten valamint sugárkezelésen és kemoterápián van túl – a betegség mégis olyan ellenállónak bizonyult, hogy nem tudták megállítani.

'She was told on January 6 the doctors were ceasing all active forms of treatment... They then washed their hands of it.' DETAILS: 7news.link/3sJ2y8b Közzétette: 7NEWS Australia2021. január 19., kedd

A 44 éves, ír származású nőnek, aki hatéves kora óta él Ausztráliában, ugyanis egy rendkívül ritka és agresszív lágyszöveti szarkómája van (pleomorphic rhabdomyosarcoma, melyben 10 millió emberből összesen nyolc szenved), mely nem hogy csökkent volna a műtétek során, de a kezelések ellenére tovább terjedt és nőtt. Ráadásul Karen olyannyira legyengült, hogy már újabb kemoterápia sem jöhet szóba. Noha a család most adománygyűjtésbe kezdett, a szakemberek szerint már semmi sem segíthet a nőn. Legfeljebb hetei vannak hátra. A rák már jelen van a tüdejében, a jobb combjában, a bicepszében, a májában és a mellkasában is.

„Sokat sírtunk az elmúlt napokban. Megmondani a gyerekeknek, hogy az anyjuknak már csak hetei vannak hátra, szívszorító volt. Most búcsúzik el mindenkitől” – mesélt a jelenlegi helyzetről a Daily Mail Australiának Karen férje, Glen, hozzátéve:

„Semmi sem maradt kimondatlan köztünk. A kegyetlen valóság az, hogy az élet megy tovább, nekem pedig gondoskodnom kell a gyerekekről” – mondta összetörten.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil