Létrehozva: 2016.03.25.

Csak elment sörözni, de úgy berúgott, hogy egy másik országban ébredt

Hihetetlen, ahogy az essexi fiatal berúgott. Csak a szomszéd kiskocsmába ugrott le egy haverjával, végül aztán elképesztõ kalandokban volt része.

Alex Caviel csak leugrott a közeli kocsmába sörözni a barátjával. Egy sörből aztán számolatlan mennyiség lett, majd a legdrágább pezsgőt is sikerült megrendelnie. Miután elfogyasztották, már nem nagyon emlékezett, hogy mi történt. Hazafelé vették az irányt, de elszakadtak egymástól.

Így aztán amikor Alex meglátott egy buszmegállót, arra gondolt, hogy hazabuszozik.

"Emlékszem, arra gondoltam magamban, milyen jó lenne elrepülni valahová..."

- idézi fel a kalandos estét.

"A következő villanás, hogy egy nagyon élénk álomban éppen egy repülőn ülök."

Később kiderült, hogy nem egészen álom volt, sőt, a srác alaposan dokumentálta is, mennyire ébren van: barátainak a reptérről, és a repülőről is küldözgetett fotókat. A busszal ugyanis tényleg a reptérre ment, vásárolt egy jegyet Barcelónába és huss.

Amikor aztán felébredt a katalán fővárosban, úgy döntött, marad is pár napot. Mert bár ruháján kívül nem volt nála más, pénze azért akadt. Az utazás során azonban rendkívül magányosnak érezte magát, ezért állandóan fotókat küldözgetett barátainak.

"Ha nem veszítjük el egymást a barátommal, ő biztosan megállít" - mondta Alex, akinek édesapja csak annyi mondott  kalandra: örül, hogy fiának nem lett baja, és jól tette!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő