Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.16.

„Rettegtem„ – a covidos kismama kómában feküdt, míg életet adott csodababájának

A kisbaba kevesebb, mint fél kilót nyomott.

A 28 éves Stephanie Curran elkapta a koronavírust, míg terhes volt. Elmondása szerint párjától kaphatta el a fertőzést, aki taxisként dolgozik, és több utast is szállított a Covid-tesztközpontokba.

A nő végül annyira rosszul lett, hogy kórházba kellett szállítani. Ekkor 26 hetes terhes volt, állapota pedig egyre romlott, nehezen tudott járni és lélegezni, magas láza volt. Az orvosok mesterséges kómába helyezték, hogy kisbabáját világra tudják segíteni császármetszéssel – írja a Mirror.

„Rettegtem” – emlékezett vissza Stephanie. „Nem tudtam aludni sem, annyira rosszul éreztem magam. Nehezen vettem a levegőt, és még a mosdóba sem tudtam kimenni egyedül. Annyira naiv voltam, hogy azt hittem, hogy jobban leszek. Soha nem gondoltam volna, hogy ez így fog végződni. A kórházban aztán a röntgenfelvétel után az orvosok azt mondták, hogy a Covid tönkretette a tüdőmet, és intenzív osztályra kerültem, a kislányunkat pedig világra kellett hozni.„

Millie koraszülöttként jött világra október 15-én. Még fél kilót sem nyomott és elfért szülei tenyerében.

„Annyira szürreális és ijesztő időszak volt... Azt sem tudtam, hogy felébredek-e, majdnem meghaltam. Még mindig nem tudom felfogni, hogy egészséges a kislányom, én pedig anya lettem! Köszönöm az orvosoknak!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány