Létrehozva: 2021.04.11.

A Covid-19 elleni gyógyszert szabadalmaztattak Oroszországban

Oroszországban szabadalmaztattak egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert – jelentette be vasárnap a szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete.

A SARS-CoV-2 új koronavírussal szembeni „vírusellenes hatású kombinált gyógyszerkészítmény” a fertőzés megelőzésére és gyógyítására szolgál egyaránt, és az orron át vagy belégzés útján juttatható be a szervezetbe.

Az új gyógyszerről publikáció jelent meg Európai Allergia és Klinikai Immunológiai Akadémia (EAACI) Allergy című szakfolyóiratában.

A gyógyszer a klinikai tesztelés első szakaszán van túl, amely bebizonyította, hogy „biztonságos és jól elviselhető”. Az FMBA bejelentette, hogy elkezdődik a készítmény tanulmányozásának második szakasza koronavírusos pácienseken.

Fotó: Shutterstock

Veronika Szkvorcova március 1-jén azt mondta a Vlagyimir Putyin elnökkel megtartott találkozóján, hogy a MIR-19 „közvetlen hatású koronavírus elleni készítményben” egy újonnan szabadalmaztatott molekulát használnak, amelynek nincsenek analógjai, és „mivel be kell bizonyítani, hogy biztonságos az emberekre nézve”, a tesztelés különösen nagy gonddal folyik.

A MIR az orosz „kis interferáló (közbelépő) RNS” kifejezés kezdőbetűiből álló rövidítés. A szabadalmat tíz szerző, köztük Szkvorcova kapta meg.

Az FMBA vezetője, volt egészségügyi tárcavezető kijelentette, hogy a MIR-19 az emberre nézve ártalmatlan, nincs hatással az emberi genomra és immunitásra, ugyanakkor rendkívül hatékonyan „kikapcsolja” a vírus replikációját és megakadályozza a koronavírusos fertőzés legsúlyosabb formáit, ideértve a tüdőgyulladás, az akut légzési distressz szindróma megelőzését.

Az FMBA márciusban közölte, hogy befejezte a koronavírus elleni vakcinája preklinikai szűrővizsgálatainak első szakaszát. Az oltóanyag SARS-CoV-2 S fehérjéjére és más fehérjekomponenseire hat, és nem az antitestek aktiválása révén, hanem sejtszinten fejleszt ki immunitást.

A sejtimmunitás Szkvorcova szerint akár 13-17 évig is eltarthat. A vakcina klinikai tesztelésének összevont első és második szakasza a tervek szerint júliusban kezdődik.

Az orosz operatív törzs által vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8702-nel 4 641 390-re emelkedett. A napi növekmény 0,19 százalék, az új esetek 13 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 272 879-re nőtt, a halálos áldozatoké 337-tel 102 986-ra, a felépülteké pedig 7230-nal 4 265 509-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 123,7 millió, az elmúlt napokban pedig mintegy 347 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 501 928 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. Moszkvában az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 2090 volt. Ezzel immár négy egymást követő napon mutattak ki kétezernél több esetet. (Ez az érték január végén meghaladta az ötezret). A TASZSZ összesítése szerint amíg országos szinten az új fertőzöttek száma április 5-11. között alacsonyabb volt, mint a múlt héten 61 062-ről 60 496-ra csökkent), addig a fővárosban a megbetegedések száma (13 749) legmagasabb heti érték január vége óta. Moszkvában a halálos áldozatok száma vasárnapra 56-tal 19 248-ra, a gyógyultaké pedig 1388-cal 960 171-re emelkedett.

Alekszandr Gincburg, a Szputnyik V vakcinát kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója „találgatásnak” nevezte a SzberIndeksz elemzőportál előrejelzését, amely szerint április 15. után 15 ezer fölé emelkedhet az új fertőzések napi száma. Az akadémikus értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen adatokból indulhatott ki a matematikai modell, amely erre az eredményre jutott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magából kikelve, ordítva osztotta ki az új férjét a TV2 sztárja - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?