Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.24.

CNN: az amerikai baloldal csendben lebontja a fékek és ellensúlyok rendszerét

A jobboldali elhajlással aligha vádolható CNN meglepő őszinteséggel írt a Demokrata Párt demokráciafelfogásáról.

Az előző elnöki ciklus során a Demokrata Párt lényegében minden törvény adta lehetőséget kihasznált annak érdekében, hogy megbuktassa Donald Trump korábbi kormányfőt. Botrányok sorát főzték ki a politikai boszorkánykonyhájukban, kezdve a csúfos kudarccal végződött Mueller-jelentéstől egészen a mondvacsinált vádak alapján indított alkotmányos vádeljárásokig (impeachment). Ezek az elnökbuktató kísérletek végül ugyan nem értek célt, viszont olyan nyomást helyeztek a volt adminisztrációra, melyektől mérhető politikai károkat szenvedett a Trump-kabinet.

A demokraták által alkalmazott turpisságok azonban nem csak az ő kizárólagos sajátjuk, azok ugyanúgy rendelkezésre állnak a Republikánus Párt számára is. Ezzel nagyon is tisztában vannak a demokraták, akik nem szeretnék, ha a Biden-kormányra olyan szintű nyomás helyeződne, mint az elődjére. Éppen ezért a képviselőházi többségüket felhasználva lopakodó jogalkotásba kezdtek, és trükkök százaival mostanra elérték, hogy a Republikánus Párt lényegében semmilyen vizsgálatot se indíthasson Bidennel szemben. Pedig erre igencsak lenne igény a jobboldalon: például a katasztrofálisan végződött afganisztáni kivonulással, vagy a mexikói-amerikai határon kialakult migrációs válsághelyzettel kapcsolatban – írja a CNN.

Nyilvános dokumentumokra hivatkozva a balliberális CNN azt írja, hogy a szövetségi képviselőház demokrata párti többsége március óta, több részletben „belecsempészett egy nyelvet” a házszabályba, mellyel lényegében megfosztották a republikánusokat attól a lehetőségtől, hogy úgynevezett „vizsgálati határozatok” segítségével hivatalosan információkat kérjenek a végrehajtó hatalomtól, azaz a Biden-kabinettől.

A vizsgálati határozat egyike azon kevés eszköznek, mellyel a szövetségi képviselőházban kisebbségben lévő párt – jelenleg a Republikánus Párt – vizsgálatokat kezdeményezhet akkor, ha a többségben lévő párt embere irányítja a Fehér Házat. Egy vizsgálati határozat benyújtása esetén az adott kérdésben illetékes képviselőházi bizottságnak 14 napon belül kell döntenie az állásfoglalásról, máskülönben az a képviselőház elé kerül. Ebben az esetben persze a többséggel rendelkező pártnak még mindig megvan a lehetősége leszavazni a kérelmet, viszont az állásfoglalás arra kényszeríti a képviselőket, hogy nyilvánosan is beszéljenek egy olyan kérdésről, melyet esetleg inkább a szőnyeg alá söpörnének.

Az Egyesült Államok szövetségi törvényhozásának épülete, a Capitolium.

Mint ahogy a CNN is rámutatott, Trump elnöki ciklusának első két évében, amikor a republikánusok voltak többségben a kongresszus mindkét házában, a képviselőház demokrata frakciója többször is a vizsgálati határozat eszközéhez nyúlt, hogy Trump adóügyeitől kezdve egészen a különböző Oroszországgal kapcsolatos összeesküvés-elméletekig nyomást gyakorolhasson az elnökre. Most azonban, hogy a Fehér Házban a demokrata párti Joe Biden ül, a vizsgálati határozat, mint politikai eszköz, egy varázsütésre elvesztette a jelentőségét a demokraták szemében, akik házszabályi módosításokkal egyszerűen kiiktatták a rendszerből ezt a demokratikus ellenőrzési formát.

Egy neve elhallgatását kérő demokrata képviselő a CNN-nek elmondta, hogy pártja azért lehetetlenítette el a vizsgálati határozat alkalmazhatóságát, hogy megakadályozzák a republikánusokat abban, hogy eljárási szavazásokkal megzavarják a felszólalásokat és kisiklassák a kongresszusi bizottságok munkáját. Magyarul, hogy lebontsák a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Az Egyesült Államok szövetségi törvényhozásának alsóházában, a képviselőházban jelenleg a demokraták vannak többségben 220-212 arányban, a republikánusokkal szemben.

Kevin McCarthy, a szövetségi képviselőház republikánus párti frakcióvezetője szerint a demokraták áskálódása „vissza fog hullani” rájuk, ha elveszítik a többségüket a kongresszusban. Erre pedig minden esély megvan a jövőre esedékes, úgynevezett félidős választásokon.

„A vizsgálati határozat ellehetetlenítése egy újabb példa az egypártrendszer kiépítésére. Arra, hogy megpróbálják ellenőrizni az információkat, megpróbálnak megfélemlíteni bennünket, a bírságolástól kezdve a meghatalmazott szavazásokon át egészen addig, hogy kik ülhetnek be a szenátusi vizsgálóbizottságokba”

– fogalmazott McCarthy a CNN-nek, aki azt is hozzátette, hogy amit a demokraták művelnek a kongresszusban, arra még nem volt példa az Egyesült Államok történetében.

Michael McCaul republikánus képviselő pár napja úgy fogalmazott a témában, hogy a demokraták szépen lassan leépítik az évszázadok óta működő, hatékony kongresszusi felügyelet eszközrendszerét „azért, hogy megvédjék Bident azoktól a katasztrófáktól, melyeket a tragikus kormányzása okozott”.

[caption id="" align="alignnone" width="1665"] Joe Biden amerikai elnök[/caption]

Az elmúlt időszakban a demokraták egyébként több szabálymódosítást is megszavaztak, melynek a kisebbségben lévő republikánusok gyengítése volt a célja. Például az „indítványok visszahívását” is ellehetetlenítették, amelyet a republikánusok arra használtak, hogy „szavazásra kényszerítsék a demokratákat a kényes kérdésekben”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány