Létrehozva: 2016.12.27.

Clinton azt sem tudta, miért indul

Az amerikai alelnök szerint Hillary Clinton nem saját akaratából indult az elnökválasztásokon - és ez meg is látszott a kampányán.

Joe Biden talán utolsó hivatalos alelnöki interjúját adta, amelyben a demokraták erővesztéséről és Hillary Clinton elnökjelöltségéről is beszélt.

 

Szerinte Clinton igazából nem is szeretett volna indulni, de úgy érezte, kötelező megpróbálnia. Az első – Hillary számára meglepő – sikerek után pedig egyre nőtt rajta a nyomás, mikor azt hallotta mindenhonnan, hogy ő lehet az első női amerikai elnök. Viszont pontos, jól felépített kampánya nem volt, mivel nem hitte el, hogy lehet esélye. És nem csak a kampányból hiányzott a vezérfonál: az elnöki tervei is szedett-vedettek voltak.

De az alelnök a pártjával szemben sem volt elnéző: Biden szerint a demokraták megfeledkeztek a vidéki középosztályról, nem szolgáltattak nekik semmilyen alternatívát a kampányok során. Így nem csoda, hogy a választók egy olyan emberre adták le a voksukat, akiről úgy érezték, hajlandó harcolni az érdekeikért, és nem az elitistákat képviseli, mint az utóbbi idők demokratái.

Biden elmondta, hogy Trump beiktatása után is aktív szerepet szeretne játszani Washingtonban, és a demokraták megújulásáért szeretne tenni – ami nem is csoda, hiszen jelenlegi tervei szerint 2020-ban indul a választásokon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl