Létrehozva: 2017.02.14.

Brutálisan megerőszakoltak egy 15 éves iskolás lányt afrikai migránsok

A szerencsétlen kislány iskolából tartott hazafelé. Egy szinte üres vonaton. támadtak rá, fényes nappal.

Néhány napja egy 15 éves kislány az osztálytársával indult haza Milánóból egy helyközi vonattal. Kora délután volt, az utasok nagy része már leszállt az egymást sűrűn követő állomásokon. Amikor a lány osztálytársa is leszállt, akkor tört rá két afrikai bevándorló és rögtön elkezdték ütni, verni áldozatukat. A kislány könyörgött, hogy hagyják nyugton, sikoltozott, de senki sem hallotta meg. Végül a migránsok megerőszakolták, majd hagyták, hogy leszálljon a vonatról.

A kislány csak másnap mesélte el a vele történeteket a legjobb barátnőinek.

Õk elmondták az egyik tanárnak és a lányt azonnal kórházba szállították. Ott derült ki, hogy miközben megerőszakolták, még az egyik bordája is eltörött. Az orvosok szóltak a rendőrségnek, de úgy tűnik, már túl későn.

Mivel csak egy nappal később kezdték el keresni a tetteseket, azok már bárhol lehetnek Itáliában.

Forrás: Breibart.com

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért