Létrehozva: 2018.05.16.

Brutális videó került elő a megállóban történt kettős gyilkosságról

A volt barátnõjét és saját kislányát végezte ki egy Hamburg belvárosában található vasúti megállóban egy nigeri migráns. A gyilkosság után egy hónappal az ügyészség újabb részletekkel állt elõ.

Egész Németországban nagy felháborodást keltett az a gyilkosság, minek során egy 33 éves Nigerből érkezett migráns megölte az exbarátnőjét és a közös lányukat. Az egyik hamburgi vasútállomásnál történt kettős emberölés egy hónappal ezelőtt történt, viszont az ügyészség most új információkkal szolgált, illetve egy elterjedt hírt cáfolt - írja a Welt. 

Utóbbira azért volt szükség, mert több lap is arról írt, hogy a nigeri bevándorló az utcán fejezte le kislányát.

Az ügyészség most ezt határozottan cáfolta, azt azonban elismerték, hogy a kislány torkán volt vágási nyom, a halálát mégis egy másik késszúrás okozta. A gyermek egyébként a helyszínen életét vesztette, az anya a kórházba szállítás közben hunyt el.

A 33 éves gyanúsított előzetes letartóztatásban van, tettét pedig részlegesen beismerte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek