Létrehozva: 2019.10.04.

Brutális nemi erőszak történt az Oktoberfesten

1810 óta minden évben megrendezik Münchenben az Oktoberfestet, ahova a világ minden tájáról érkeznek a sört szerető turisták.

Idén egy 29 éves norvég turista is úgy döntött, hogy személyesen szeretné átélni a hamisítatlan bajor fesztiválhangulatot. A nő egyik nap hajnali 5-ig bulizott, majd a szállására tartva úgy döntött, hogy betér még egy helyi kocsmába. Ott találkozott a későbbi áldozat egy számára ismeretlen 26 éves férfivel, akivel később együtt hagyták el a helyet, hogy együtt folytassák kocsmatúrájukat. Útközben azonban a férfi berángatta egy kapubejáróba, a földre lökte, majd megerőszakolta. Az áldozat hangosan kiabált és erősen védekezett, de a támadó ennek ellenére sem engedte el.

Egy járókelő figyelmes lett a kétségbeesett sikításokra, és azonnal értesítette a rendőrséget. A nemi erőszakolót még a helyszínen elfogták az egyenruhások, később pedig a bíró elrendelte az előzetes letartóztatását. Az esetet nem nagyon kapta fel a német sajtó, a hatóságok pedig szűkszavúan csak annyit mondtak, hogy egy 26 éves ugandai származású bevándorló a gyanúsított.

A dpa nevű német hírügynökség megjegyezte, hogy az eset előtt egy nappal, egy másik bajor kistelepülésen, Traunsteinban egy 28 éves afgán migráns támadt rá a kolléganőjére, akit brutálisan meg is erőszakolt. Abban az esetben is sikerült a feltételezett elkövetőt elfogni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl