Létrehozva: 2019.04.09.

Brutális gyilkosság rázta meg a kisvárost, rettegnek a lakók

A 16 ezer lakosú német kisváros, Preetz rendõrségére sétált be egy afgán migráns, aki azt állította, hogy az imént ölt meg egy 36 éves nõt. A helyszínre érkezett járõrök durva külsérelmi nyomokkal találták meg az élettelen testet. A település lakói megdöbbentek és félnek.

preetzi rendőrség szóvivője már a sajtótájékoztató elején szerette volna leszögezni, hogy sok kérdésre nem tudni válaszolni, a nyomozás ugyanis még csak a kezdeti szakaszban van. Egyelőre még az sem tudni, hogy mikor és hogyan halt meg a nő, a hatóságok csupán annyit közöltek, hogy az áldozat testén olyan súlyos külsérelmi nyomokat találtak, amelyek egyértelművé tették, hogy bűncselekmény történt. A gyanúsítottat pedig nem is kellett keresnie a rendőrségnek, ő maga sétált be vasárnap délelőtt az őrsre, és közölte, hogy az imént végzett a középkorú nővel.

A nyomozók a gyanúsított nevét nem árulták el, annyit azonban közöltek, hogy menekültként elismert, 24 éves bevándorlóról van szó, aki már évek óta az országban él.

A feltételezett elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezték: a nyomozók arra szeretnének választ kapni, hogy milyen kapcsolat volt a két fél között, és mi vezetett a gyilkosságig.

Björn Demmin polgármester úgy fogalmazott, felfoghatatlan, hogy egy ilyen tragédia miatt veszíti el két gyermek az édesanyját. A helyi sajtó információi szerint a gyerekeket nem a meggyilkolt nő nevelte. Az emberölés egyébként egy nyugodt családi házas övezetben történt, sokan nem értik, miként lehet, hogy senki nem hallott semmit, amikor az áldozat egy sorházban élt.  Egy, a gyilkosság helyszínétől pár tíz méterre lakó nő azt nyilatkozta a helyi lapnak, hogy már azon is gondolkodik, ki merje-e engedni egyedül a fiát az utcára.

Egy másik helyi lakos a lap Facebook oldalára írt kommentet:

Ez egyre rosszabb, és már olyan helyekre is begyűrűzött az erőszak, amelyeket korábban előszeretettel neveztünk idillinek.

Az egyik közvetlen szomszéd szerint a bejárati ajtó üvege napok óta be volt törve, ami arra utalhat, hogy a tragédiát több nézeteltérés előzte meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek