Létrehozva: 2018.01.18.

Brutális felvételek: tombolt a vihar, elsöpörte az embereket az erős szél

Eddig hat ember vesztette életét az ítéletidõben.

Legkevesebb három halálos áldozatot követelt és komoly közlekedési fennakadásokat okozott a viharos erejű szél csütörtökön Belgiumban és Hollandiában. Németországban is három  halálos áldozata volt  a katasztrofális időjárásnak.

Belgiumban az eddigi információk szerint egy ember vesztette életét, miután a vihar kicsavart egy fát, amely rázuhant az áldozat autójára a fővárosban. Sérültekről több helyről is érkeztek hírek.

Hollandiában két halottról tudni. A tűzoltóság és a mentőszolgálat telefonközpontja túlterhelt mindkét országban.

Délután fokozatosan újraindult a forgalom az amszterdami Schiphol repülőtéren, amelynek sajtószolgálata reggel arról számolt be, hogy minden csütörtöki járatot felfüggesztettek az akár 140 kilométeres sebességű széllökések miatt. A hatóságok azt kérték az utasoktól, hogy még indulás előtt ellenőrizzék, járatuk várhatóan rendben felszállhat-e. Délután helyreállt a forgalom, de összesen 320 járatot töröltek.

A holland vasúttársaság leállította a vonatközlekedést az egész országban, és a közutakon is forgalmi káoszt okozott az extrém időjárás. Érkeztek hírek kisebb, személyi sérüléssel nem járó vasúti balesetekről is.

Helyi sajtójelentések szerint az erős szél Belgiumban is komoly károkat és közlekedési zavarokat okozott, a genti kikötőt ideiglenesen le is kellett zárni.

Az ország északi részén reggel elrendelték a második legmagasabb szintű riasztást. Brüsszelben számos parkot bezártak, illetve több vonalon is leállították a villamosközlekedést. A szél országszerte fákat csavart ki, érkeztek jelentések letört ágakról, amelyek vezetékeket szakítottak le, épületeket és kerítéseket rongáltak meg, több helyen forgalmi akadályt okozva. A Brüsszelt kiszolgáló Zaventem és Charleroi repülőtereken egyelőre jórészt zavartalan a forgalom.

A Németország nyugati tartományaira óránkénti 120-130 kilométeres sebességes széllökésekkel érkezett Friederike nevű viharfront miatt több térségben felfüggesztették a vasúti közlekedést. Nem járnak a helyi és regionális vonatok a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában, valamint Rajna-vidék-Pflazban, Alsó-Szászországban, Szászországban, Szász-Anhalt tartományban, Türingiában és Hessen északi részén. A Deutsche Bahn vasúttársaság délután az ország egész területén felfüggesztette a távolsági járatok indítását.

Akadozik a közlekedés a nyugati régió légiközlekedési csomópontjaiban, a Köln/Bonn repülőtéren és a düsseldorfi repülőtéren is, ahol az orkánerejű szél miatt késésekkel és járatkimaradásokkal kell számolni.

A lehűlést okozó front miatt sok helyen jegesek az utak. Alsó-Szászországban a helyi rendőrség tájékoztatása szerint szinte percenként történnek koccanásos balesetek. Hessenben a szél még építési darukat is feldöntött és elsodort teherautókat az utakról. A viharral összefüggő balesetekben hárman haltak meg.

Máshol leszakadt felsővezetékek, beomló tetőszerkezetek és kicsavarodott fák okoznak gondot, sérüléseket. A Westdeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint csak Észak-Rajna-Vesztfáliában több mint 7000 helyszínre riasztották a tűzoltókat. A tartomány több városában megszakították a tanítást és bezárták az iskolákat, és lezártak parkokat, piacokat és állatkerteket.

Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) az ország egészére figyelmeztetést adott ki, a középső és nyugati régiókban a legmagasabb fokú, vörös riasztás van érvényben. A legerősebb, óránkénti 203 kilométeres sebességű széllökéseket a Harz-hegységben mérték. A DWD előrejelzése szerint a viharfront péntekre virradóra hagyja el az országot, Lengyelország felé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil