Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.02.

Botrány: Hitlerként ábrázolják Merkelt a törökök!

Egyre inkább úgy tûnik, hogy a német-török viszony kezd elmérgesedni. Ennek egyik jele, hogy a törökök már azt mondják: Németország ellenség!

Az egész azzal kezdődött, hogy 35 ezer török vonult utcára a németországi Kölnben, ahol biztosították szimpátiájukról Erdogan török elnököt. Sőt, egyenesen azt skandálták, hogy "Halálbüntetést akarunk!", ezzel is utalva a török puccskísérlet után kezdődött politikai tisztogatásra.

A demonstráción szerették volna Erdogan török elnök egyik beszédét lejátszani a tüntetőknek, de a német hatóságok ezt nem engedték.

Súlyos következményei lettek a dolognak: a német nagykövetet behívatta a török külügyminisztérium, majd a török Aksam című lap Hitlerként ábrázolta címlapján a német kancellárt. A cikk címe az volt:

Heil, Merkel!

 

 

Egy másik lap pedig egészen odáig merészkedett, hogy szalagcímében azt írta:

Németország nem barát, hanem ellenség!

Egy ideje tart már az adok-kapok a németek és a törökök között. A törökök először azért sértődtek meg, mert a német állami tévé egyik műsorvezetője gúnyt űzött Erdoganból, sőt a németek lejárató dalt is írtak a szerintük nem túl demokratikus vezetőről.

Ezeket a címlapokat látva viszont a német lapok most arról írnak: jobb lenne, ha a törökök inkább a saját házuk táján söprögetnének, ugyanis a puccskísérlet utáni megtorlás az észak-koreai rendszert idézi. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány