Létrehozva: 2019.07.11.

Botrány a repülőn: kiakadt az anyuka azon, ahogy a kisfiával bántak

Az is csak a gyermeken múlt, hogy nem lett az ügybõl még nagyobb kavarodás. A légitársaság bocsánatot kért.

A 14 éves, amerikai Anton Berg egyedül utazott el meglátogatni Svédországban élő nagyszüleit. A szülei a repülőjegy árán felül 150 dollárt (42 ezer forintot) fizettek a „kísérő nélküli kiskorú” szolgáltatásért a United légitársaságnak, mely magában foglalja, hogy egy alkalmazott kíséri a gyereket, és felteszi a megfelelő gépre.A fiú először Raleigh-ből Newarkba repült, ahol a Stockholmba induló SAS járatra kellett volna átszállnia – írja a wral.com. A személyzet azonban nem arra, hanem egy Düsseldorfba tartó gépre ültette fel. Szerencsére Antonnak feltűnt, hogy a repülőn németül beszélnek, és még éppen időben, percekkel a felszállás előtt szólt egy légi kísérőnek, hogy nem a megfelelő gépen van.

Anton már nem érte el azt a járatot, amivel el kellett volna utaznia, így egy másik gépre foglaltak neki helyet. Az anyuka nagyon kiakadt a történteken, a légitársaság bocsánatot kért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil