Létrehozva: 2016.10.12.

Bosszú a nemi erőszak miatt: migránsszállásra támadtak a tüntetők

Kezd elfogyni a svéd emberek türelme, szinte minden hétre jut egy migránsok által elkövetett szexuális bûncselekmény.

Mint arról korábban a %RIPOST% is beszámolt, hat migráns október 2-án Visby városában megerőszakolt egy kerekesszékes nőt. Az áldozat egy étteremből tartott haza, és megosztotta a taxiját egy másik férfival. A nőnek WC-re kellett mennie, ezért megkérte az útitársát, engedje meg, hogy nála végezze el a dolgát. Időközben azonban a lakásban előkerült több ember, a helyi migránstábor lakói, és összesen hatan estek neki a mozgássérült nőnek.

A rendőrség egy új törvényre hivatkozva nem árulta el, hogy migránsokról van-e szó, de lapértesülések szerint egyértelmű, hogy nem svédek az elkövetők - írja az express.co.uk. Az eset hatalmas felháborodást keltett a skandináv városban, főleg miután kiderült, hogy a rendőrök kiengedték a feltételezett elkövetőket. Szerdán 100 lakos vonult a rendőrség épületétől a bűncselekmény helyszínére, és többen a helyi migránsszállásnál demonstráltak...

Elégedetlen a svédek többsége 

Tavaly 200 ezer bevándorló érkezett Svédországba. A sok migránsbűncselekmény miatt az emberek 60%-a azt szeretné, ha a kormány tenne valamit ellenük. A lakosság 13%-a viszont továbbra is azt gondolja, hogy be kell fogadni a migránsokat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil