Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.27.

Borzalmas hírek: feltámad az Iszlám Állam

Bár az utóbbi évek legkegyetlenebb terrorszervezete, az Iszlám Állam lassan teljes vereséget szenved a Közel-Keleten, a biztonság és béke visszatérésérõl még álmodozni sem lehet.

Elemzők nagyobb csoportja szerint a térségben hamarosan egy „2. Iszlám Állam” vagy egy „al-Kaida 3.0” jellegű terrorszervezet üti fel a fejét, elődjei nyomdokain járva. Mert bár a terrorellenes koalíció kiszorította Irakból és Szíriából a dzsihádistákat, a térségben ugyanúgy megmaradtak a vallási ellentétek, és a több évig tartó háborúzás a gazdaságot és a településeket is romba döntötte. A romok alatt pedig még ugyanúgy él és virágzik a szélsőséges iszlamizmus, amely csak a lehetőségre vár, hogy újra vérbe borítsa a világot.

Az Eurázsia Csoport nevű kutatóintézet igazgatója, Ayham Kamel szerint a radikális eszme mentén a túlélő harcosok újraszervezhetik a terrorszervezetet – akár két csoport összemosása mentén.

Az állami jellegei elvesztésével az Iszlám Állam már nem jelent stratégiai veszélyt Irak és Szíria egységére nézve. Annak viszont megvan az esélye, hogy összefogjon az al-Kaidával Szíriában, ahol már vannak erre utaló jelek.

Jane Marriott, a Nemzetközi Terrorelhárítási Egység feje szerint pedig az a legfontosabb, hogy nemzetközi összefogással helyreállítsák a térség gazdaságát és kormányait, mert csak így lehet megelőzni, hogy a terroristák újra feltámadjanak.

A terroristák ellen vívott háború során rengeteg iraki és szíriai település vált a földdel egyenlővé, több millióan menekültek el a két országból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány