Létrehozva: 2021.08.23.

Bőröndbe rejtette az anyja holttestét, most mindenről kitálalt a fiatal nő

A borzalmas gyilkosság után a lány gyereket szült a börtönben, akit nem is nevelhetett: a kicsi nevelőszülőkhöz került, de az anyja magával viheti.

Szerző ripost

Még az idén szabadon engedhetik Heather Macket, azt a nőt, aki 2014-ben brutálisan meggyilkolta az édesanyját, Sheila von Wiese-Mack-et, az ötcsillagos Bali St. Regis luxusszállodában.

A nő és a 21 éves barátja egy bőröndbe rejtették az asszony holttestét, és bár Heather tíz évet kapott, jó magaviselettel szabadulhat.

A börtönben egy kislánynak adott életet, aki nevelőszülőkhöz került, most viszont könnyen lehet, hogy a nő kiszakítja a gyereket a családból, és hazatér vele az Egyesült Államokba.

„Nem kívánhattam volna jobb családot a lányomnak, mint azokat, akik most nevelik” – mondta Mack a New York Postnak.

„Pokoli nehéz nem vele lenni, különösen akkor, ha beteg, vagy olyan fontos pillanatok vannak az életében, mint egy óvodai ballagás.„

Mack a Postnak elmondta, hogy most döntenie kell arról, hogy a most hatéves kislányt magával vigye-e Chicagóba, vagy a nevelőcsaládnál hagyja.

Meglepő módon az nem érdekli, mit szólnak az emberek a bestiális tette miatt, csak az, hogy a lányának milyen érzés lesz átélni, hogy az anyja egy gyilkos.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút