Létrehozva: 2020.05.03.

Boris Johnson: „Az orvosok a halálom bejelentésére is készítettek terveket”

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint orvosai készenléti terveket készítettek arra az esetre is, ha az új koronavírus okozta betegség a halálát okozta volna.

Az 55 éves Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19-járványt okozó, SARS-CoV-2 nevű vírussal, a betegség enyhe tüneteit észlelte magán. Az eredeti terv alapján a brit kormányfő egy hetet töltött volna elkülönítésben Downing Street-i rezidenciáján. Állapota azonban romlott, és április 5-én a londoni St. Thomas kórházba szállították.

Boris Johnsonnak sok kérdésre kell megnyugtató választ adnia.
Fotó: Peter Summers / Getty Images

Johnson egy hetet töltött a kórházban, ebből három napot intenzív osztályon, utána a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, a dél-angliai Chequersben lábadozott, és csak hétfőn állt munkába.

A Sun on Sunday című konzervatív vasárnapi brit tömeglapnak adott interjúban a kormányfő úgy fogalmazott: nem volt „különösebben ragyogó” állapotban, és tudta, hogy már megvoltak a készenléti tervek arra az esetre, ha „valami nagyon balul ütne ki”.

„Az orvosoknak stratégiájuk volt arra, hogy miként kezeljenek egy 'Sztálin halála'-típusú forgatókönyvet” – tette hozzá, a brit-francia filmszatírára utalva.

Elmondta: intenzív kezelése alatt „literszámra nyomták” tüdejébe az oxigént, arcán légzőmaszk volt, az orrába is oxigénvezetéket helyeztek, és „volt egy rossz pillanat”, amikor 50 százalék volt az esélye annak, hogy a légcsövében is oxigénvezetéket kelljen elhelyezni. Johnson nem először tesz egyenes utalást arra, hogy majdnem belehalt a Covid-19 betegségbe.

Nem sokkal azután, hogy távozhatott a kórházból, a Twitteren közzétett videóüzenetében közölte: kezelésének ideje alatt volt két nap, amikor „bármerre eldőlhetett volna a dolog”. Hozzátette: semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a St. Thomas kórház orvosai és ápolói az életét mentették meg.

Nemrégiben Dominic Raab külügyminiszter is utalást tett erre. Raab – aki Johnson betegsége és lábadozása idején ellátta a kormányfői feladatokat – a BBC televíziónak adott minapi nyilatkozatában azt mondta: voltak „bizonytalan kimenetelű pillanatok” a miniszterelnök kórházi kezelésének idején.

Boris Johnson a Sun on Sunday-ban megjelent interjúban ugyanakkor kijelentette: ő egy pillanatra sem fogadta el, hogy a betegség végleg legyűrheti. „Nem lenne helyénvaló azt mondani, hogy bármikor is azt gondoltam volna: ennyi volt” – fogalmazott.

Elismerte viszont, hogy eleinte nem vette komolyan a betegségét, és akkor sem akart kórházba menni, amikor orvosai közölték vele, hogy ez elkerülhetetlenné vált.

Elmondta azt is: „elsöprő erővel” vágyik arra, hogy az országot ismét talpra állíthassa, és nagyon bízik abban, hogy ez sikerülni fog.

Munkába állása után nem sokkal Johnson kijelentette, hogy Nagy-Britannia túljutott a Covid-19-járvány tetőzésén. Hozzátette: a kormány a jövő héten átfogó tervet ismertet arról, hogy miként lehet újraindítani a gazdaságot, a gyerekek milyen módon térhetnek vissza az iskolákba, hogyan lehet majd ismét munkába utazni, és hogy lehet a munkahelyeket biztonságosabbá tenni úgy, hogy közben folytatódhasson a járvány visszaszorítása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl