Létrehozva: 2018.06.29.

Bombariadó a reptéren: a rendőrök sem számítottak arra, amit találtak

Egy elhagyott csomag miatt zárták le az egész környéket az ausztrál városban, ám valami igen aranyosat találtak benne.

Egy magára hagyott nyuszi okozott bombariadót Ausztráliában szerdán, ahol a házi kedvencek “kidobása” illegális. Az adelaide-i repülőtér biztonsági szolgálatát az Airportal szerint a női mosdóba riasztották, egy elhagyott csomag miatt. Az ilyenkor megszokott procedúra szerint a környéket lezárták, majd megkezdték a csomag átvizsgálását.

A szolgálat legnagyobb meglepetésére azonban egy ápolt nyúl került elő a csomagból, akin piros póráz volt. A biztonságiak ketrecbe tették, és egy közeli étteremből reszelt répát hoztak neki, majd hívták az állatok ápolásával is foglalkozó Királyi Szolgálat az Állatokkal Szembeni Kegyetlenség Megelőzéséért egyesületet. A kiérkező munkatársuk azt mondta, 26 éves szolgálata alatt ilyen esettel még nem találkozott.

A rendőrség szerint amikor elhagyott csomaghoz hívták őket mindenre számítottak, csak épp egy élő nyuszira nem és remélik, hogy gazdája hamarosan előkerül. Egyelőre csak találgatnak, hogy miért hagyhatta magára gazdája a nyulat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl