Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.20.

Bombahír: valószínűleg több társa is volt a bombagyárosnak

Kétszer is sikerült megszöknie a bombakészítõnek a rendõrök elõl. Kiderült: több társa is lehetett.

Mint a %RIPOST% korábban megírta, öngyilkos lett cellájában a Lipcsében elfogott szír bombakészítő. A Spiegel most új részletekről szerzett tudomást, állításuk szerint a német hatóságok szeptemberben értesültek egy külföldi titkosszolgálattól, hogy fontos közlekedési csomópontban tervezhetnek terroristák merényletet. Ekkor kezdték el figyelni chemnitzi lakásában al-Bakrt. 

Többször is hibáztak a rendőrök

Az október 8-ai elfogási kísérlet során a rendőrség többször hibázott. A német lap úgy tudja, hogy hiába volt rendőröknél kép al-Bakrról, nem ismerték fel egyből, így nem mertek rá azonnal lecsapni. Utána pedig a bombagyártónak sikerült kicsusszannia a zsaruk markából. 

Hány társa lehetett valójában?

A hatóságok már őrizetbe vettek egy 33 éves embert, akit azzal vádolnak, hogy összejátszott al-Bakrral. De szinte biztos, hogy volt egy harmadik társa is, aki a pénzügyi dolgokat intézhette. Az Iszlám Állam mintegy három millió forintnak megfelelő eurót adott a szíriai bombagyárosnak a terrorakció előkészületére, majd azt ígérték, ha végrehajtja a merényletet, akkor ennél sokkal több pénzzel jutalmazzák.

Miután Al-Bakr öngyilkosságát nem sikerült megakadályozni, mert cellájában nem volt folyamatos felügyelet, ezért nem tudható, hogy kik voltak még kapcsolatban vele. Az is homályos, hogy a titokzatos harmadik hol és hogyan készül az újabb merényletre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány