Létrehozva: 2021.02.18.

Bizarr kísérlet: szándékosan megfertőznek koronavírussal 90 embert a brit tudósok

A kísérlet érdemi része 14 napig tart, de a résztvevőknek 1 évig kell majd kontrollvizsgálatokra járniuk. Mindezért 1,85 millió forintot fizetnek.

Szerző Gaál József

A brit kormány Covid-vakcinákkal foglalkozó munkacsoportja, a londoni Imperial College, a Royal Free London NHS Foundation és a hVIVO nevű víruskutató klinika szakemberei heteken belül megkezdik az első olyan tudományos kísérletet, mely során egészséges embereket fertőznek meg a Sors-Cov-2 koronavírussal - írja a Guardian internetes kiadása.

Az egyedülálló kísérlet előkészületei azután kezdődhettek meg, hogy a britek klinikai kutatásokkal foglalkozó etikai szervezete, az üzleti, energetikai és ipari stratégiai osztály (Department for Business, Energy and Industrial Strategy, Beis) megadta a szükséges engedélyeket.

A vizsgálatba 90 gondosan átvilágított, egészséges, 18 és 30 év közötti felnőtt önkéntest vonnak be. Őket biztonságos, ellenőrzött környezetben fogják megfertőzni koronavírussal. A kutatás fő célja, hogy megállapítsák azt a minimális vírusmennyiséget, ami képes fertőzést okozni.

A sikeres átvilágítás után a résztvevőket karanténba helyezik a londoni Royal Free kórház egyik, külön erre a célra kialakított osztályán. Az elzárás második napján orrcseppek formájában fertőzik meg őket laboratóriumban kitenyésztett koronavírussal. A résztvevőket a nap 24 órájában, legalább 14 napig figyelemmel kísérik a szakemberek. Minden nap vérmintákat és orrlemezeket vesznek majd tőlük.

A kísérlet végeztével a résztvevőknek 1 éven keresztül be kell majd számolnia a fertőzés esetleges utóhatásairól, hogy a kutatók figyelemmel kísérhessék a hosszan tartó tüneteket.

„Ez egy egészen egyedülálló tanulmány, ami nemcsak a koronavírus okozta fertőzés megértését gyorsíthatja fel, hanem az új kezelések és oltások felfedezésében is fontos előrelépést jelenthet”

- mondta Peter Openshaw, a londoni Imperial College kísérleti orvoslásának professzora, aki azt is elárulta, hogy azért nem készült ilyen kísérlet korábban, mert a tudományos közösség nem tartotta etikusnak egy potenciálisan halálos kórokozóval szándékosan megfertőzni bárkit is. Mostanra viszont olyan gyógykezeléseket fejlesztettek ki, melyek mellett biztonságban elvégezhető egy ilyen kutatás.

A szakemberek azt remélik, hogy a vizsgálat segítségével jobban megértik a Covid-19-et, például azt, hogy az immunválasz mely tényezői nyújtanak védelmet a fertőzés ellen, hogyan ugrik át emberről emberre a vírus, és mennyi vírust állít elő a fiatal, egészséges emberek szervezete.

A kísérleti alanyoknak 4500 font, azaz átszámítva körülbelül 1,85 millió forint kompenzációt kínálnak majd.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?