Létrehozva: 2021.06.28.

Összetört a család: 6 éves kislány halt meg a szörnyű betegségben

A kislány teljesen leépült a betegség miatt, végül feladta a küzdelmet.

Mindössze 5 éves volt Sofia, amikor az orvosok szörnyű hírt közöltek a szülőkkel: a gyermeknél agydaganatot diagnosztizáltak, az egyik legagresszívabb, leggyorsabban terjedő fajtáját.

A tumor miatt a kislány hamarosan elvesztette a nyelés, a beszéd, a járás és a látás képességét is. Sofia édesanyja, apja, és két kistestvére mind bíztak benne, hogy felépül, ám a betegség felülkerekedett a gyermeken 7 hónap küzdelem után.

„Bíztunk a lehetetlenben, pedig az orvosok elmondták, hogy ez lényegében halálos ítélet Sofiának. Azt mondták, végig kell néznünk, ahogy szép lassan leépül, és végleg elveszítjük. Nem hiszem, hogy létezik a világon bármi, ami kegyetlenebb annál, amikor egy szülő végignézi gyermeke szenvedését és nem tehet semmit. Az emberek azt mondják, az idő segít, de ez nálam nem így van, sosem múlik ez a fájdalom„ – mondta a Mirrornak az édesanya, Julia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért