Létrehozva: 2016.12.20.

Berlini terrortámadás: megszólalt a teherautó tulajdonosa

Egy lengyel vállalkozóé az a teherautó, amely hétfõ este belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba - jelentette a lengyel média.

A gdanszki szállítmányozási vállalkozó, Ariel Zurawszki a lengyel TVN24-nek nyilatkozva azt mondta, hogy fényképek alapján felismerte a teherautóját.

Hozzátette, nem hiszi, hogy az alkalmazásában lévő teherautósofőrnek köze lenne a berlini tragédiához. Szerinte a teherautót ellophatták.

 

 

Ez nem az én gépkocsivezetőm. Õ ezt nem tehette

- mondta a vállalkozó. Kifejtette, hogy mintegy 130 kilós férfiről van szó, és egy ilyen tömegű ember aligha oldhat kereket a tömegben gázolás után. A vállalkozó utoljára hétfőn délben beszélt a teherautósofőrrel, aki Olaszországból szállított árut Berlinbe. A német fővárosban kellett maradnia, mert a teherautó kirakodását kedd reggelre halasztották. Zurawszki azt mondta, hogy a német rendőrség már kapcsolatba lépett vele.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt