Létrehozva: 2018.04.24.

Berlin polgármestere szerint is nagy a baj. Aki jót akar, taxizzon

A berlini polgármester szavai megerõsítették, hogy Berlin több környékén is olyan állapotok uralkodnak, ahol jobb, ha az ember nem sétálgat egyedül.

Egy április 20-án megjelent interjúban Michael Müller polgármester azt mondta:

A no go-zóna jelentése: olyan terület, ahol sem éjjel, sem nappal nem biztonságos mozogni, mert az embernek féltenie kell az életét. Ilyenek nincsenek Berlinben. Vannak viszont a fővárosnak olyan környékei, ahol a késői órákon az ember szívesebben leint egy taxit, mint hogy sétálgatnia kelljen.

Ezek után többen feltették a kérdést, hogy mi van azokkal az állampolgárokkal, akik esetleg nem tehetik meg, hogy taxizzanak. A város vezetése lemondott arról, hogy megvédje a lakóit, és hogy helyreállítsa a közbiztonságot?

A német Bild napilap megjegyzi, hogy bár összességében nézve 2017-ben kevesebb bűncselekményt követtek el a német fővárosban, mint 2016-ban, de a súlyos testi sértések, szexuális jellegű bűncselekmények és a kábítószerrel összefüggésbe hozható esetek száma nőtt.

A német rendőrség hivatalosan nem jegyez no go-zónákat, helyette olyan környékeket említenek, amelyek „bűncselekményektől túlterhelt helyeknek” számítanak.

A statisztikákban kilenc ilyen berlini környék van feltüntetve, itt rendszerint nagyobb létszámban vannak jelen a rend őrei.

Egy helyi lakos azt mesélte a Bildnek, hogy a Kottbusser Tornál lakik, ami szintén problémás környéknek számít. A 35 éves anyuka úgy fogalmazott, hogy esténként túl sok a kétes kinézetű alak, és nem megy ki az utcára. Főleg úgy, hogy még fényes nappal is megkérdezik tőle, hogy nem akar-e drogot vásárolni, pedig az öthónapos gyermeke is a kezében van.

Nancy Basner szerint nem kell polgármesternek lenni, elég huzamosabb időt eltölteni Berlinben, hogy rájöjjön az ember, taxival biztonságosabb utazni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Békepárti és migrációellenes rendezvényt nem lehet tartani Brüsszelben

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét