KÜLFÖLD

Benzinnel locsolta le főnökét a munkás, mert kritizálni merte a munkáját

A bécsi rendőrség őrizetbe vette azt a 32 éves szíriai férfit, aki a gyanú szerint lelocsolta a 28 éves főnökét benzinnel, majd megpróbálta felgyújtani.
  • Szerző: WM

Szombat hajnalban került sor arra az ép ésszel felfoghatatlan támadásra, aminek során egy 32 éves szíriai bevándorló próbálta meg különös kegyetlenséggel megölni a felettesét. A 28 éves áldozatot az alkalmazottja leöntötte benzinnel, majd szinte azonnal megpróbálta felgyújtani. A fiatal főnök szerencséjére egy 20 éves szemtanú is a közelben tartózkodott, aki az áldozat segítségére sietett, így sikerült megfékezniük az önmagából teljesen kikelt támadót.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Képünk illusztráció
Fotó: GettyImages

Az elkövető ezt követően elmenekült a helyszínről, majd pár órával később visszatért, ekkor azonban már rendőrök vártak rá.

Az őrizetbe vétel után kihallgatták, a gyanúsított pedig elmondta, hogy közte és a főnöke között vita keletkezett. Erre azt követően került sor, hogy a felettese közölte a migránssal, hogy nem elégedett a munkateljesítményével. A feltételezett elkövető tagadja, hogy meg akarta volna ölni a 28 éves főnökét, szerinte ugyanis a benzint direkt nem is rá, csupán mellé locsolta. A rendőrség mindenesetre emberölés kísérlete miatt indított eljárást a bevándorló ellen.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Diós és mákos bejgli, úgy, ahogy a nagyi készíti

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?