KÜLFÖLD

Benelux-államok: lassul a járvány

A koronavírus-járvány lassulásáról számoltak be vasárnap a Benelux-államok illetékes hatóságai, amelyek szerint egy hét alatt mintegy felére esett vissza a fertőzéssel újonnan nyilvántartásba vettek napi száma. A halálesetek, és a kórházi ápolásra szorulók mutatója szintén csökkenő tendenciát mutat.
  • Szerző: Ripost

A közegészségügyért felelős belga hatóság grafikonja szerint lassuló tendenciát mutatva ugyan, de továbbra is enyhén emelkedik a járványgörbe az országban. A friss bejelentés szerint szombaton 585, vasárnapra pedig újabb 480 embernél mutatták ki a fertőzést, ezzel 53 081-re, egy hét alatt mintegy háromezerrel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma az országban.
A napi jelentések két hete még ezer feletti esetszámról számoltak be, azt megelőzően heteken át napi 1500 körül mozgott ez a mutató.

A betegség március elejére datált belgiumi megjelenését követően alig másfél hét leforgása alatt, azaz nyolc héttel ezelőtt vasárnap 886-an voltak a fertőzöttek. Egy héttel később, március 22-én 3401 fertőzöttet tartottak nyilván az országban. Az azt követő vasárnap 10 836-ot, öt hete 19 691-et, egy hónapja 30 589-at, három héttel ezelőtt vasárnap mintegy 38 500-at, két hete 46 134, egy hete pedig 50 267 igazolt esetet tartottak számon.

A hatóság egy héttel ezelőtt a halottak számának csökkenéséről, egy hete pedig megtorpanásáról, napi mintegy 80 halálesetről számolt be. A héten közel nyolcszázan, a hétvégén 135-en váltak a betegség áldozatává. Jelenleg 8656 haláleset köthető a vírusfertőzéshez Belgiumban, 4450-en idősotthonokban hunytak el.

Kórházba egyre kevesebb embert szállítanak, az elmúlt 24 órában 84-et, mely adat mintegy fele az egy hete közzétett számoknak. A járvány miatt foglalt kórházi ágyak száma is folyamatosan csökken, jelenleg 2222 ágyat foglalnak el a fertőzöttek, nagyjából 800-zal kevesebbet, mint egy hete. A kórházban kezeltek közül 476 ember részesül intenzív ellátásban, mintegy 200-zal kevesebben, mint múlt vasárnap. Március 15. óta 13 642-en, egy hét alatt mintegy 1300-an hagyhatták el gyógyultan a kórházakat.

Március eleje óta 325 796 vírustesztet végeztek Belgiumban, 240 305-öt idősek otthonában.

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) a járvány további lassulásáról adott hírt. Míg egy héttel ezelőtt még napi 450 körül mozgott a fertőzéssel újonnan regisztráltak száma, addig szombatról vasárnapra 245 ember esetében mutatták ki a kórokozót. Az országban 42 627 emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, ami mintegy kétezerrel haladja meg az egy héttel ezelőtt közölt adatokat. Két hete még mintegy háromezer volt az egy hét alatt frissen igazolt fertőzöttek száma.

Csökkent a halálesetek száma is. A múlt héten 358-an, az elmúlt 24 órában 18-an haltak meg az országban. Jelenleg 5440 elhunytat tartanak nyilván. Kórházba a korábbi átlagos 100-110 helyett egy nap alatt 22 embert szállítottak, egy hete még ennek kétszeresét. Jelenleg 11 307 embert ápolnak egészségügyi intézetekben, alig 300-zal többet, mint múlt vasárnap.

Luxemburgban szintén tovább lassult a vírus terjedése. A frissen közzétett adatok szerint vasárnapra 9 új esetet regisztráltak a 620 ezer lakosú országban. Az elmúlt egy hét alatt 59-et, míg április utolsó hetében 80-at. A nagyhercegségben 3886 fertőzöttet tartanak nyilván. Újabb halálesetről nem érkezett jelentés. Egy hét alatt 6-an, a járvány luxemburgi megjelenése óra 101-en haltak meg az országban. Az elhunytak átlagéletkora 84 év, a fertőzötteké 46 év.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium közlése szerint a múlt hét elején közreadott adatokhoz képest mintegy 37-tel kevesebbet, jelenleg 78 embert ápolnak kórházakban. Közülük 14-en részesülnek intenzív ellátásban, nyolccal kevesebben, mint múlt vasárnap. Eddig 879-en távozhattak gyógyultan a kórházakból.
Luxemburgban a járvány megjelenése óta 55 250 vírustesztet végeztek – közölte a minisztérium.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?