Létrehozva: 2021.04.22.

„Apu majd vigyáz rátok!” – belehalt a fájdalomba az édesanya, miután lánya öngyilkos lett

Egymás után érték a sorscsapások a családot. Az édesanya nem bírta elviselni gyermeke halálát, ezért drogokhoz nyúlt.

Anyát és lányát alig néhány nap különbséggel találták holtan a devoni Torquay városában. A család megpróbáltatásai azután kezdődtek, hogy Rhianne Halton 41 nappal korábban világra hozta kisfiát.

A tinédzser édesanya párkapcsolati problémákkal küzdött, miután nem jött ki jól gyermekei apjával. Rengeteget vitatkoztak, ráadásul a járvány miatti bezártság is megviselte a lelkét. Súlyos depresszióba esett, ami miatt végzetes döntésre szánta rá magát.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A 19 éves lányt felakasztva találta a barátja, miután másfél órát távol volt az egyik veszekedésük miatt. A fiatal édesanya egy búcsúlevelet is hagyott hátra, amiben elmondta, mennyire szereti a gyermekeit, és azt is hozzátette: „Apu majd vigyáz rátok!”

A család megpróbáltatásai azonban ezzel még nem értek véget, mivel 19 nappal később Rhianne édesanyját, Jeanette Whittle-t holtan találták kingskerswelli otthonában. A 44 éves asszony holttestére egyik ismerőse talált rá az ágyában fekve.

Anya és lánya közel álltak egymáshoz, így senki sem lepődött meg azon, hogy Jeanettet nagyon megviseli a veszteség fájdalma. Az édesanya lánya elvesztése után a drogokhoz nyúlt, halálát pedig túladagolás okozta.

„A drogokhoz nyúlt, mivel csak így tudott megbirkózni a fájdalommal. Nem gondoltam volna, hogy életét veszti majd. Valószínűleg ki akarta törölni a lánya öngyilkosságának az emlékét. Azt hittem, életben akar maradni az unokáiért, így halála sokkolt és megsemmisített bennünket” – árulta el a nagymama barátja.

Később Rhianne és Jeanette számára kettős temetést tartottak – írja a The Scottis Sun.

Ha segítség kell Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil