Létrehozva: 2019.03.05.

Bekeményít Ausztria! Csak a migránsokat lehet majd biztonsági őrizetbe venni

Ausztriában felgyorsultak az események, Sebastian Kurz kancellár szeretné ugyanis, ha mielõbb bevezethetnék azokat a változtatásokat, amelyeket korábban Herbert Kickl belügyminiszter javasolt. A tervek között szerepel, hogy a társadalomra veszélyesnek ítélt migránsokat biztonsági õrizetbe vehetnék.

Az osztrák kormánynál kkor telt be végérvényesen a pohár, amikor egy, az országból már korábban kiutasított és kitoloncolt menedékkérő visszatért, majd a dornbirni önkormányzat egyik hivatalnokát agyonszúrta, mert nem akkor kapta meg a neki járó segélyt, amikor akarta. Az eset kapcsán senki nem tudta megmagyarázni, hogy a korábban már erőszakos bűncselekményeket elkövető, és egyébként is engedély nélkül az országban tartózkodó migránst miért nem vették azonnal őrizetbe a rendőrök. Ausztriát mindemellett erőszakhullám sújtotta az év első két hónapjában.

Januárban és februárban 12 gyilkosság történt, az esetek gyanúsítottjai túlnyomó többségben migrációs hátterű emberek voltak.

Herbert Kickl belügyminiszter a társadalmi nyomást látva bejelentette, hogy ha kell, akkor alkotmánymódosításra is javaslatot tesz, de mindenképpen meg akarja védeni az osztrák embereket. Így jött  az az elképzelés is, miszerint ha a hatóságok egy bevándorlót veszélyesnek lát a társadalomra nézve, akkor bírósági határozat nélkül is biztonsági őrizetbe lehet venni. Sebastian Kurz kancellár a hétvégén kijelentette, hogy támogatja az elképzelést.

A belügyi tárca vezetője már korábban mondta, hogy az esetleges alkotmánymódosításhoz szükség lehet az ellenzékben lévő pártok támogatására is, mivel ahhoz kétharmados többség kell. Kickl szerint így legalább világosan kiderül, hogy kik azok, akik fontosabbnak tartják a migránsok jogait, mint az osztrákok biztonságát. A szocialisták így lépéskényszerbe kerültek, és azt javasolták, hogy ne csak a migránsokra, hanem a veszélyes osztrákok esetében is lehessen alkalmazni a biztonsági őrizetet.

Kurz kancellár azonban  kijelentette, hogy erről szó sem lehet, és csak a bevándorlókra lesz érvényes az új törvény.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma