Létrehozva: 2017.10.10.

Bejelentette a katalán elnök: elkezdik a függetlenedést

Az október 1-jén alkotmánysértõ módon megtartott függetlenségi referendumon a katalánok elsöprõ többsége a függetlenség mellett tette le a voksát - a végsõ szót azonban a katalán kormány mondta ki.

A katalán parlament kedden alaposan megtárgyalta a függetlenség egyoldalú kikiáltásának előnyeit és hátrányait, majd ennek alapján úgy döntöttek, hogy:

Katalónia függetlenedik Spanyolországtól.

"A referendum eredményének köszönhetően Katalónia elnyerte a jogot, hogy egy független állam legyen" - mondta az elnök.

Puigdemont azt is elmondta, hogy békés módon szeretnék rendezni a konfliktust, de hűek szeretnének maradni Katalónia történelméhez és fiaihoz.

Azt azonban, hogy Katalónia mikor és milyen módon válik függetlenné, a későbbiekben határozzák meg attól függően, hogy Madrid hogyan reagál, hajlandó-e tárgyalni ennek részleteiről. Az elnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem fogják egyoldalúan kikiáltani a függetlenségüket.

A spanyol kormány a várakozások szerint érvénybe lépteti az alkotmány 155. cikkelyét, tehát felfüggeszti Katalónia önrendelkezését. Erre még nem volt példa a spanyol történelemben.

Katalónia Spanyolország egy autonóm tartománya, mely saját nyelvvel, kultúrával és közigazgatással rendelkezik, de a legfelső hatalmat a mindenkori madridi kormány gyakorolja felette. Gazdasági szempontból Spanyolország egyik motorja, de a katalánok úgy érzik, Madrid kihasználja őket, a függetlenségi vágy pedig több évtizede jelen van a tartomány életében.

Bár az alkotmány tiltja a függetlenségi népszavazás kiírását, ha a kormány nem engedélyezi azt, október 1-jén Katalónia mégis voksolt. Mariano Rajoy rendőri erőszakot alkalmazva próbálta megakadályozni a szavazást, de azt a legtöbb helyen mégis meg tudták tartani, és 92 százalékos többséggel győztek az igenek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?