Létrehozva: 2022.01.01.

Beépített tiszt dolgozott kamionosként, erre jött rá

Súlyos bűncselekményekről rántotta le a leplet.

December elején leállt a határforgalom a Bors-Ártánd határátkelő román oldalán, mivel a belügyminisztérium belső korrupcióellenes főosztályának (DGA) munkatársai néhány korrupt határrendészt kapcsoltak le korrupció alapos gyanúja miatt – írja a foter.ro.

Az akció során házkutatásokat is tartottak a gyanús határrendészek otthonában, aztán öt egyenruhást előzetes letartóztatásba, majd hatósági felügyelet alá helyeztek.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A Bihar Megyei Táblabíróság ügyészségének vizsgálati anyagaiból most kiderült, hogyan sikerült leleplezni a korrupt határrendészek igencsak jól jövedelmező ügyködését.

Az ügy felgöngyölítésében kulcsszerepe volt egy DGA-tisztnek, aki hivatásos kamionsofőri vizsgával és egyéb szükséges képesítésekkel három hónapig TIR-sofőrként dolgozott egy fuvarozó cég alkalmazottjaként, hogy közvetlen bizonyítékokat szerezzen a disznóságok leleplezésére.

A beépített tiszt hang- és képrögzítő eszközökkel felszerelve jelentkezett határátlépésre és minden egyes ilyen alkalommal megtapasztalta – és rögzítette – a korrupciót.

Így például az egyik határrendész 50 lejt kért, hogy a „sofőrnek” ne kelljen sokat várakoznia a borsi határátkelőnél felgyűlt kamionsorban, Később egy másik kollégája is ugyanennyiért intézte el a dolgokat.

Egy másik alkalommal a beépített tiszt 100 eurót fizetett egy másik határrendésznek, hogy ne regisztrálják az országba belépését, mivel azzal a „sofőr” karanténba került volna. Később egy kollégája 60 eurót kért és kapott, hogy tekintsen el a fuvarlevél ellenőrzésétől. Egy másik egyenruhásnak ugyanezért 80 eurót kellett fizetni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil