Létrehozva: 2020.04.02.

Bécsi idősek otthonában fogták el a veszélyes vak terroristát

A csecsen férfit 2013 óta körözték az orosz hatóságok. Adam S. rokkantként élt Ausztriában, mivel egy robbanás során elvesztette a látását és a hallását.

Már 2013 óta keresték az orosz hatóságok azt a csecsen származású férfit, akit idén márciusban egy bécsi idősek otthonában elfogtak az osztrák rendőrök. A 32 éves Adam S. a Kaukázusi Emírség nevű terrorszervezet harcosa. A férfi az elfogása után elismerte, hogy tagja volt a hírhedt alakulatnak, de szerinte a harci kiképzést még korábban, a csecsen háborúban szerezte.

S. állítása szerint 2008-ban csatlakozott az iszlamista szervezethez, majd 2013-ban támadt rá társaival együtt orosz katonákra. Még ugyanabban az évben egy robbanás során elvesztette a látását és a hallását. A családja 2017-ben embercsempészeket bérelt fel, hogy a fogyatékossággal élő terroristát Ausztriába szállítsák. Adam S. három éven keresztül élt a bécsi idősek otthonában, és a 70 ezer forintos állami segélyből próbálta fenntartani magát.

Adam S.
Fotó: Facebook

Azt nem tudni, hogy az osztrák hatóságok figyelmét hogyan kerülte el, hogy egy más ország által körözött veszélyes terroristának adtak védelmet. Az iszlamista nézeteket valló férfi szeretné, ha katonaként állítanák bíróság elé, ami lehetőséget adhatna neki, hogy a legenyhébb ítélet szülessen az ügyében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért