Létrehozva: 2021.03.29.

„Megöltem a fiamat” – baseballütővel verte halálra az 5 éves kisfiút az apa, mert a hangok azt mondták neki

A családfő maga jelentette be a rendőrségen a szörnyű gyilkosságot. Elképesztő magyarázatot adott a történtekre.

Horror filmbe illő tragédiáról számoltak be külföldi lapok. Egy ohiói apa olyan súlyosan bántalmazta kisfiát, hogy szinte pillanatok alatt belehalt a sérüléseibe.

A családfő csütörtök este remegő hanggal hívta fel a helyi rendőrséget és közölte: „Megöltem a fiamat. Hangokat hallok.” A bejelentés hallatán még a segélyhívó diszprécsere is megriadt, de az első sokkhatás után, kérdezgetni kezdte a 31 éves Matthew Ponomarenkót.

Baseball ütővel verte halálra a kis Jaxet az édesapja
Fotó: YouTube

A férfi végig zaklatottan beszélt, miközben elárulta a szörnyű gyilkosság részleteit, és hogy gyermeke holtteste a nappaliban hever. Végül több percig hallgatott mire bejelentette, hogy megérkeztek a rendőrök, majd letette a telefont.

Korábban a férfi ellen már indítottak eljárást, mivel még 2017-ben meztelen kisfiát az utcán hagyta. Akkor párja közölte a rendőrökkel, hogy Matthewnak mentális rohama van, és az utcán átkozódva kergeti az embereket. A vizsgálatot azonban a rendőrség 2019-ben lezárta, miután kiderült, hogy az apa akkor kábítószert fogyasztott – írja a Crime Online.

Matthew Panomarenkónak a bíróság előtt kell felelnie szörnyű tette miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő