Létrehozva: 2017.05.26.

Barátjáért állhatott bosszút a manchesteri robbantó

A család barátja szerint Salman Abedi líbiai származású barátjáért akart bosszút állni, akit Manchesterben öltek meg 2016-ban.

A Sky News szerint éjjel letartóztattak egy embert a robbantással kapcsolatban, és átkutattak egy házat is. A vonatokon fegyveres rendőrök fognak járőrözni. Közben előkerült egy tavaly júliusi videofelvétel a robbantóról, amelyen éppen tradicionális öltözetben viszi ki a szemetet.

A titkosszolgálat szerint Salman Abedi a támadás előtt néhány órával felhívta anyját, akitől így búcsúzott: „Bocsáss meg". A férfi Líbiában élő anyját és három testvérét is kihallgatják.

A líbiai nyomozók a robbantó testvérének, Hásim Abedinak a tanúvallomására hivatkozva arra következetnek, hogy Salman Abedi egyedül cselekedett. Szerinte bátyja az interneten talált leírást pokolgépkészítéshez, hogy dicsőséget szerezzen az Iszlám Államnak".

A család barátja - aki nevének elhallgatását kérte - elmondta, hogy Abedi egyik barátja azután halt meg, hogy brit fiatalok 2016 májusában Manchesterben megkéselték. „Az incidens feldühítette a Manchesterben élő fiatal líbiaiakat, főként Salmant, aki kijelentette: bosszút akar állni" - mondta. A brit fiatalok pere jelenleg is tart.

A merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. Az elkövető apját szerdán vették őrizetbe Líbiában. A férfi az 1990-es években aktív Líbiai Iszlám Harci Csoport (LIFG) tagja volt egy líbiai biztonsági vezető szerint - írja az MTI.

A líbiai egységkormány elítélte a manchesteri robbantást, és közölte, hogy együttműködik a brit hatóságokkal a merényletért felelős terrorista hálózat felkutatásában. A britek szerint ugyanis Salman Abedi nem egyedül cselekedett, hanem egy egész hálózat állhatott mögötte, és a pokolgépet sem ő állította össze, hanem valaki mástól kapta.

A manchesteri öngyilkos merényletben 22 ember meghalt, 59 megsebesült, miután Salman Abedi felrobbantotta magát a Manchester Arenában előtt, a hétfői Ariana Grande koncertet követően. Öt gyerek és öt felnőtt továbbra is kritikus állapotban van, de másokra is műtétek várnak. Még harmincketten vannak kórházban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat