Létrehozva: 2021.05.19.

Bámulatos, hogy állította le az erőszakos szexragadozót a 11 éves kislány – videó

Elképesztő videó látott napvilágot: egy 11 éves kislányt megtámadott egy férfi a parkban, ám a gyerek reflexből védekezett, belerúgott a férfi nemesebb szervébe.

Térfigyelő kamera rögzítette azt a megdöbbentő eseményt, ami fényes nappal történt Nyugat-Pensacola egyik parkjában, egy buszmegállóban. Egy 11 éves kislány nyugodtan játszott a fűben, mikor egyszer csak megtámadta őt egy középkorú férfi – írja a The New York Post, akik a felvételt is közzé tették, ami ITT érhető el.

Ráadásul a férfinál az információk szerint kés is volt. Egy fehér furgonból pattan ki, és rohan oda a kislányhoz, meg is ragadja őt. Ám ekkor váratlan dolog történik: a kislány nem adja könnyen magát, üt-vág, rúgkapál, majd mikor a földre kerül és a férfi fölé hajol, egy jól irányzott rúgással telibe találja a férfi nemesebb szervét. Feltehetően ez igencsak fájhatott a támadónak, mert irtó gyorsan kereket old inkább. A kislány pedig felpattan a földről és szintén elmenekül.

A 30 éves férfit azóta a rendőrök elkapták.

Képünk illusztráció (Fotó: pixabay)

„Harcolt, küzdött és küzdött, míg végül képes volt elszabadulni támadójától” – nyilatkozta Chip Simmons seriff az események kapcsán, majd hozzátette: az eset után rögtön elárasztották a környéket a rendőrök, és 8 órával később elfogták a férfit, aki egyébként nem volt jó állapotban: fájlalta az alsó fertályát, és csupa kosz volt a hempergés után.

Azóta kiderült: keresett bűnözőről van szó, aki többször került már a hatóságok szeme elé kiskorúakkal való szexuális bűncselekmények miatt. A kislányt már két hete követte...

„Ezt soha többé nem teheti meg szabadon” – mondta a seriff, majd kiemelte a kislány bátorságát, aki néhány karcolással és egy kisebb traumával megúszta a támadást.

„Azt üzenem neki, hogy ő az én hősöm, nem adta fel” – mondta Simmons.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért