Létrehozva: 2017.10.24.

Bajba került egy utasszállító: kényszerleszállást hajtott végre

A repülõgépen több mint 100 utas utazott, amikor eredeti céljától el kellett téríteni.

Egy Bostonból Las Vegasba tartó gépnek kellett landolnia röviddel a felszállás után, mert egy madárral ütközött. A JetBlue 877-es járata helyi idő szerint hétfő este fél nyolckor biztonságban landolt a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren.

A gépen 144 ember utazott, őket átszállították egy másik repülőre. A madár a baloldali motorba szorult be, az időjárás miatt pedig a bostoni Logan reptérre már nem térhetett vissza a repülőgép.

A JetBlue szóvivője nem számolt be a gép sérüléseiről, de azt tudni lehet, hogy mindenki biztonságban megúszta az esetet - írja a Telegraph.

Ilyen fajta incidens viszonylag ritkán történt, de a múlt hónapban is előfordult hasonló eset a Japan Airlines egyik gépén, amelynek Tokióban kellett kényszerleszállást végrehajtania. A legnevezetesebb eset azonban 2009-ben történt, amikor a pilóta 155 utasával a Hudson-folyón landolt, mert mind a két motor leállt a madarak miatt. Az esetből film is készült Sully – Csoda a Hudson folyón címmel, Tom Hanks főszereplésével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre