KÜLFÖLD

Baj van: Romániában is megjelent a brazil vírusmutáns

Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja – jelentette be hétfőn a közegészségügyi intézet (INSP), néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél.
  • Szerző: Ripost

Az INSP-t a fővárosi Matei Bals járványtani kórház értesítette arról, hogy két, koronavírusos tüneteket produkáló, más betegségekben is szenvedő bukaresti páciensnél mutatta ki a SarsCov2 vírus P.1.-es brazil mutációját.

Egyikük egy 38 éves férfi, aki nem járt külföldön, és akiről nem tudni, hol fertőződött meg, a másik egy 57 éves férfi, akinek másik két kollégája is fertőzött volt, így feltételezhető, hogy tőlük kapta el a betegséget. A járványügyi vizsgálat még folyamatban van.

Romániában az új, a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk közösségi terjedésének tulajdonítják, hogy az utóbbi hetekben ismét erőre kapott a járvány. A szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy a brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban. Erről azonban nem rendelkeznek pontos adatokkal, mert csak néhány laboratóriumban, szúrópróbaszerűen végeznek úgynevezett szekvenciális tesztelést, amely alkalmas az új változatok kimutatására.

A B.1.1.7-es brit vírusvariánst eddig 272 páciensnél azonosították Romániában. Legutóbb 72 esetben mutatta ki 93 véletlenszerűen kiválasztott koronavírus-teszt alaposabb elemzése után a MedLife magánklinika-hálózat, ami több mint 77 százalékos találati arányt jelent.

És ezeket olvastad már?