Létrehozva: 2020.01.06.

Baby-Hitlernek nevezte a Soros-szervezet a fiatal kancellárt

A Mission Lifeline nevű nem állami szervezet az egyik legnagyobb közösségi oldalon írta ki, hogy szerintük Sebastian Kurz szélsőjobboldali politikus, és e Baby-Hitlernek titulálták.

Amint arról a Ripost is beszámolt, Sebastian Kurz egy vasárnapi lapinterjúban arról beszélt, hogy a Földközi-tengeren folytatott mentőakciók generálják a tömeges migrációt és segítik az embercsempészek munkáját. E miatt pedig egyre több lélekvesztőn útnak induló migráns fullad vízbe. A Soros György alapítványai által is támogatott német Mission Lifeline nevű NGO az interjú közlése után hisztérikus rohamot kapott. A Twitteren kiposztolták a leendő osztrák kancellár képét, és annyit írtak hozzá, hogy „Baby-Hitler a Bild című újságban: szélsőjobb”.

Megszólalt a témában az a Carola Rackete is, akit egy civilszervezet hajójának kapitányaként vettek tavaly őrizetbe Olaszországban. A vád akkor az volt ellene, hogy menedzseli az Európa felé tartó tömeges migrációt, mivel engedély nélkül kötött ki a hajója fedélzetén lévő migránsokkal az olasz partoknál. Rackete szintén a twitteren fejtette ki a véleményét, ő úgy látja, hogy a Kurz-féle kijelentéseket ökofasisztának szokás nevezni.

Sebastian Kurz álláspontja ennek ellenére egyáltalán nem új. Már az előző kormányzása alatt is többször kijelentette, hogy szerinte a tengeri mentőakciók nem működnek, és kifejezetten károsak, mivel azt sugallja a távolról útnak induló illegális bevándorlóknak, hogy ingyen jegyet kapnak Európába. Az osztrák politikus nem titkolt célja egyébként az is, hogy Brüsszelben megpróbálja a megfelelő irányba kormányozni a migrációról való közgondolkodást. Kurz véleménye szerint ugyanis fontos, hogy védjük meg a határainkat szárazföldön és tengeren egyaránt. A kérdés azonban az, hogy mekkora támogatást kap Kurz a saját kormányától, miután a tömeges bevándorlást támogató zöldekkel alakított koalíciót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya