KÜLFÖLD

Azt hitte, elfelejtették: mégis beoltják a 98 éves nagymamát

A legelsők között volt az oltási programban, mégis három hónapot kellett várnia a 98 éves dédnagymamának.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Hatalmas kő esett le Saray Ryenről, amikor három hónap késés után végre megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A Co Clare-ben élő 98 éves dédnagyi már azt hitte, hogy teljesen megfeledkeztek róla, amikor az ír Sun felhívására végül észbe kaptak a helyi egészségügyesek és beoltották a dédnagymamát.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Hatalmas megkönnyebbülés ez több hónap várakozás után” – mondta a lapnak a dédnagymama, aki amióta megkapta az oltást, már nagyobb biztonságban érzi magát.


Sarah-nak 13 gyermeke, 34 unokája, 33 dédunokája van. A népes család rájött, hogy hiába várja a nagymama az oltást, saját kezükbe vették az ügyet és hónapokon keresztül zaklatták a hatóságot, de mindhiába. Ekkor lépett közbe a Sun egyik újságírója, akinek a cikkére már kénytelenek voltak reagálni az egészségügyesek. Sarah-t a cikk megjelenésének másnapján rögtön be is oltották.

Hogy milyen oltást kapott, azt nem tudni, viszont egy dolog biztos: a dédnagymama stílusosan egy pohárka ír krémlikőrrel ünnepelte meg, hogy most már ő is a beoltottak között van.

 

 

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?