Létrehozva: 2018.08.21.

Az osztrák kancellár odacsapott a migránsoknak

Málta és Olaszország egymásra mutogat, hogy melyik kormánynak kellene beengednie a 177 migránssal Európa partjainál várakozó migránshajót. Sebastian Kurz osztrák kancellár közben becsatlakozott a vitába, és kijelentette, hogy ezeket a hajókat egybõl ki kellene tiltani.

Egy 177 migránssal a fedélzetén várakozó hajó miatt alakult ki vita Málta és Olaszország között.  Az olasz kormány közölte, hogy ők nem engedik kikötni a hajót, mert az olyan területen vette fel a migránsokat, amiért Málta tartózik felelősséggel.

Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini ezenkívül bejelentette, hogy ha az Európai Unió nem ad konkrét segítséget az országának, akkor az migránsokat azonnal vissza fogják szállítani Líbiába.

Sebastian Kurz osztrák kancellár is becsatlakozott a vitába, és elmondta, hogy véleménye szerint ezeket a hajókat az EU határánál kell feltartóztatni. A máltai kormányfővel folytatott telefonbeszélgetés alkalmával Kurz tudatta, hogy szerinte meg kell tiltani ezeknek a hajóknak az európai partjainál való kikötést, a rajtuk lévő migránsokat pedig vagy a származási országba, vagy egy biztonságosnak számító afrikai országba kell azonnal visszaküldeni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt