Létrehozva: 2021.02.25.

Elképesztő: itt vannak az oltási kampány első eredményei!

Közzétették a brit oltási kampány első eredményeit, amelyek igencsak kecsegtetőek. Angliában eddig a 80 éven felülieknek kb. 35%-a kapta meg az oltást.

A brit tudósok nemrég azt vizsgálták, hogy az oltási kampánynak vajon van-e már hatása. Az első koronavírus elleni oltásokat 2020. decemberében adták be, majd 2021. január 11. óta már tömegesen oltanak a szigetországban.

Egy, a British Medical Journal-ben megjelent tanulmányuk szerint január közepe óta drasztikusan csökkent mind Angliában, mind Skóciában a halálozások száma.

Olyannyira, hogy január 24-től február 12-ig a 80 éven felettieknél a csökkenés mértéke 62%, a 65-79 éveseknél pedig 47%.

Az elsők között Angliában is az idősotthonok lakóit oltották be. Fotó: Shutterstock

Skóciából szintén hasonló adatok jelentek meg, a legnagyobb csökkenéssel a gondozó otthonokból (a tavaly október végihez képest a 2020. február 14-ét megelőző 3 hétben 62%-os csökkenés). A 85 éveseknél és idősebbeknél a csökkenés mértéke 45% volt, nagyobb, mint a fiatalabbaknál.

Január 10-ig Angliában a 80 év felettiek 34,6%-a részesült legalább egy oltásban, szemben a 80 év alattiak 3%-ával. A vakcináció után 2-3 hétbe telik, míg az immunitás kialakul, illetve a koronavírus fertőzés és a halálozás között is leggyakrabban 2-3 hét telik el. Így a február közepetáji adatok már jelezhetik, hogy a vakcinációnak van-e befolyása a halálozásokra. A szakértők szerint az adatok legalább is biztatóak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?