Létrehozva: 2019.12.02.

Az Iszlám Állam jelével szelfiztek migránsok a karácsonyi vásárban

Még szinte ki sem nyitott Strasbourg karácsonyi vására, a hatóságok máris bejelentették, hogy őrizetbe vettek két csecsen migránst, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai lehetnek.

A rendőrségi közlemény szerint pár egyenruhás éppen a vásáron járőrözött, amikor meglátták, hogy két férfi szelfizik. Ez még önmagában nem lett volna gyanús, de mindketten a mutatóujjukat felfelé tartották, ami közismerten az Iszlám Állam egyik legismertebb jele. Az iszlamista nézeteket valló dzsihadisták ezzel is azt jelzik, hogy Allah az egyetlen s igaz Isten. A két férfit azonnal őrizetbe vették, a hatóságok egyelőre annyi t közöltek, hogy a házkutatások és egyéb nyomozások tartanak.

Az Iszlám Állam közismert jele.
Fotó: MAHMUD HAMS / AFP

Az biztos azonban, hogy a csecsen migránsok tagadják azt, hogy bármi közük lenne a terrorszervezethez. A strasbourgi rendőrség elővigyázatossága érthető, mivel egy éve ugyanezen a vásáron követtek el súlyos terrortámadást. A terrorista Chérif Chekatt tavaly öt emberrel végzett és 11 embert sebesített meg. Az európai karácsonyi vásárok az iszlamista terrorizmus egyik fő célpontjainak számítanak. A legsúlyosabb terrortámadás 2016-ban történt Berlinben, amikor egy tunéziai migráns kamionnal hajtott a vásáron sétálgató tömegbe.

A brit kormány tavaly figyelmeztetést adott ki az állampolgárai részére, miszerint inkább kerüljék a német és francia karácsonyi vásárok meglátogatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek