Létrehozva: 2016.12.12.

"Az én édesapám fejét vágta le az Iszlám Állam!"

A 19 éves nõ édesapját a terrorszervezet hóhérja végezte ki. Bethany Haines szívszorító vallomásában arról is mesélt, hogy miként élte meg apja elrablását, valamint hogy mit szóltak az emberek a közkézen forgó kivégzõs videóhoz.

David Hainest önkéntes segítőt Szíriában 2013-ban túszul ejtette az Iszlám Állam. A férfi egy évig raboskodott, majd 2014-ben a terrorszervezet rettegett – akkor még életben lévő – hóhérja, Dzsihadista John lefejezte. A videót az Iszlám Állam feltöltötte az internetre, így szinte bárki megnézhette a brutális kivégzést…

Bethany Haines két évvel a tragédia után döntött úgy, hogy elmeséli történetét.  A brit Cosmopolitanből kiderül, hogy Bethany szülei 12 évesen elváltak, az édesapja az új párjával Horvátországba költözött. Az apa-lánya kötelék kettőjük között azonban így is szoros maradt.

Volt olyan este, amikor több órát is a telefonon lógtak, kibeszélve az aktuális fiús sztorikat.

A lány a 16. születésnapja után egy nappal tudta meg, hogy édesapját elrabolták. Először fel sem tudta fogni a hallottakat. Hosszú hetekbe telt, mire az akkor még csak 16 éves fiatal feldolgozta a történteket. Különösen megnehezítette a helyzetét, hogy senkinek nem beszélhetett az apja elrablásáról, mert azzal még nagyobb bajba sodorta volna.

Bethany annyira összetört, hogy inni kezdett, minden drogot kipróbált, ami csak a keze ügyébe került.

Az egy évig tartó teljes bizonytalanságot aztán félelem váltotta fel. Az Iszlám Állam ugyanis videót töltött fel, amin a terrorszervezet hóhérja David Haines és két másik társa kivégzésével fenyegetett. A lány miután megnézte a videót, nem érzett semmit.

Azt mesélte, hogy olyan volt, mintha egy hétköznapi akciófilmet nézett volna.

Pár nappal később megérkezett a sokkoló hír, az Iszlám Állam valóra váltotta a fenyegetést. A lány újra és újra megnézte a kivégzést dokumentáló kisfilmet. Hiába akart sírni, nem folytak a könnyei.

Nem sokkal később felhívta az apa mobilját, ami természetesen nem csörgött ki, majd hagyott egy üzenetet neki. A következő hetekben ebből hagyomány lett. Bethany ezt követően még hónapokig nem tudta kisírni magából a fájdalmát.

Egy nap aztán kalapáccsal ment be a szobájába, ahol szétvert szinte mindent, átfestette a falakat. Úgy érezte, hogy ez a pillanat volt az, amikor rájött, soha többé nem fog hazatérni az édesapja. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre