Létrehozva: 2021.11.23.

Az élet és a halál közti különbséget az oltás jelenti, de sokan csak a halál kapujában értik meg – mondja a román asszisztens

A romániai helyzetről forgatott a CNN, döbbenetes felvételek és vallomások.

Döbbenetes helyszíni riportot készített Romániában a CNN, az álhíreknek és a vallásnak tulajdonítják a kialakult szörnyű helyzetet.

„Ez könyörtelen, könyörtelen” – sóhajtott Claudiu Ionita nővér, a Bukaresti Egyetemi Kórház hullaházában, ahol a fekete zsákok sorakoztak. A hullaház alapesetben 15 holttestet tud befogadni, de a CNN látogatása napján 41 holttest volt ott, megtelt a folyosó is. A hullaházból jajveszékelések visszhangoztak. Egy nőt engedtek be éppen, hogy utolsó pillantást vethessen az apjára.

„A vakcina az élet és a halál közötti különbséget jelenti” – mondta Ionita, a nővér. „Az embereknek meg kell érteniük ezt. Talán az utolsó órájukban értik meg sokan. De azok számára, akik előtte a fekete testzsákokba burkolóztak, már túl késő.”

A Bukaresti Egyetemi Kórház a román főváros legnagyobb, Covid-19-betegeket kezelő egészségügyi intézménye, és az ország negyedik, eddigi legrosszabb hullámával küzd.

„Amikor elkezdtem ezt a munkát, soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok átélni” - mondta Ionita. „Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora katasztrófa történhet, hogy egész családokat halnak meg.”

Az intenzív osztályon, több emelettel feljebb egy nővér ágyneműt cserélt az egyetlen üres ágyon. Valaki pont most halt meg.

Valeriu Gheorghita, az oltáskampány országos koordinátora is megszólalt. „Az intenzív terápiás osztályok tele vannak, több százan halnak meg naponta, akiknek több mint 90 százaléka nem volt beoltva.

A városokhoz képest vidéken még rosszabb a helyzet, ott kevesebb az átoltottság és az emberek is szkeptikusabbak a védőoltással szemben. Suceava megyében is járt a stáb, ott a legkisebb az átoltottság az egész országban.

”Az emberek nálunk nagyon vallásosak, sajnos kevés pap oltáspárti és a nép inkább hallgat a papokra„ – mondta a helyi orvos. Több ortodox pap azt tanácsolja a híveinek, hogy ne oltassák be magukat. Kiderült: az egyik oltásellenes pap, Neculai Miron még polgármester is Bosanciban és előljáróként is az oltások ellen van. ”Az oltás nem biztonságos, a falunak csak 11 százaléka van beoltva „ – mondta a pap polgármester a CNN-nek.

A Bosancitól körülbelül 10 percre lévő megyeszékhely, Suceava főtemetőjének egyik sarka tele van frissen ásott sírokkal. A temető kápolnájában istentisztelet folyik. A kápolna mögötti dombon gyászolók gyűlnek össze temetésre. A közelben egy újabb sír készül. Az új sírok feletti fakeresztek nem jelzik a halál okát, így nem tudni, hányan haltak meg a vírus miatt.

Az ehhez hasonló vidéki falvakban a szegénység és az oktatás hiánya, valamint a helyi vezetők személyes befolyása és a hagyományos vallási meggyőződés halálos kombinációt alkothat – vonta le a szörnyű következtetést a hírtelevízió.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?