Létrehozva: 2021.03.31.

Az egyiptomiak szerint „a fáraó átka” okozta a szuezi válságot

Újra közbeszéd tárgyává vált a fáraó átkáról szóló 100 éves legenda, mely szerint szörnyű tragédiák következnek be, ha az ókori uralkodók nyugalmát megzavarják.

Szerző Gaál József

Az elmúlt napokban több egymást követő katasztrófa és baleset sújtotta Egyiptomot, melyek következtében legkevesebb 44 ember veszítette életét és több százan sérültek meg. A fatális kimenetelű események között nehéz bármiféle logikai összefüggést feltételezni, de a helyieknek egy jelentős része úgy gondolja, hogy mindenért a „fáraó átka” tehető felelőssé – írja az Arab News angol nyelvű szaúdi hírportál.

A katasztrófák közül a legnagyobb médiafigyelmet a Szuezi-csatornán keresztbe fordult Ever Given konténerszállító kapta, ami ugyan nem került emberéletekbe, de több milliárd dollár kárt okozott a globális kereskedelemben, illetve Egyiptom gazdaságának, mivel a 400 méteres hajó csaknem 1 hétig torlaszolta el a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalát.

A szuezi válság mellett azonban számos végzetes kimenetelű incidens történt az észak-afrikai országban: Múlt hét pénteken kettő egymással szemben közlekedő vonat ütközött össze frontálisan Szoháng tartományban. A tragédiában 19 utas meghalt és 200 ember megsebesült. Egyiptom legfőbb ügyésze nyolc ember őrizetbe vételét rendelte el az esettel kapcsolatban.

Egy nappal később, szombaton Kairó egyik külső kerületében omlott össze egy 10 emeletes épület, melynek következtében 25-en vesztették életüket, 75-en megsérültek és több százan maradtak fedél nélkül, mivel a környező épületekből mindenkit kitelepítettek elővigyázatosságból.

Szintén szombaton a Nílus deltájánál található Zagázíg központi vasútállomása égett le teljesen egy elektromos zárlat okozta tűz miatt. Szerencsére nem sérült meg senki a tűzvészben, de az anyagi károkat több százezer dollárra becsülik a szakértők

Vasárnap aztán egy kamion borult, majd robbant fel Szuez közelében az autópályán, amiben egy nő vesztette életét. A közúti balesettel szinte egy időben pedig Kairó Mariotya nevű kerületében omlott össze egy építés alatt álló közúti híd.

Mivel az események máshol és más időben következtek be, nehéz bármiféle összefüggést feltételezni közöttük. A közösségi média egyiptomi berkein belül azonban egyre többen beszélnek arról, hogy mindenért az úgynevezett „fáraó átka” tehető felelőssé. Történt ugyanis, hogy az április elején megrendezésre kerülő Fáraók Aranyparádéja nevet viselő rendezvény miatt 18 ókori király és 4 királynő múmiáját szállították át ideiglenesen a tahriri Egyiptomi Múzeumból az kairói Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumába.

Sokan gondolják úgy, hogy a fáraók nyugalmának megzavarása úgymond aktivizálta a Tutanhamon sírjának bejáratánál olvasható „átkot”.

A fáraó átka egy közismert legenda, amely Tutanhamon sírjának felfedezéséhez kapcsolódik. Minden idők egyik leghíresebb egyiptomi fáraójának sírját 1922 novemberében Howard Carter régész és Lord Carnarvon fedezte fel. A kripta bejáratán a következő felirat állt: „A halál szárnya meglegyinti azt, aki megzavarja a fáraó álmát.” A korabeli hírek arról számoltak be, hogy a régészek nem törődtek a felirattal, és feltörték a pecséteket. A legenda szerint ekkor elszabadult a fáraó átka és végzetes események sorozata vette kezdetét. Sokan életüket vesztették azok közül, akik kapcsolatba kerültek valamilyen formában Tutanhamon sírjával. Carnarvon például vérmérgezésben halt meg, melyet egy borotválkozás közben megvágott szúnyogcsípés okozott.

„Kérem, ne mozdítsák el a múmiákat a helyükről! Óvakodjunk a fáraók haragjától” – figyelmeztetett egy egyiptomi férfi a Facebookon.

„Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban bekövetkezett katasztrófák mind az április 3-ára tervezett rendezvény miatt történtek.”írta a Twitteren egy másik személy.

A fáraó átkáról szóló összeesküvés-elmélet végül annyira táptalajra talált az egyiptomiak körében, hogy minden idők egyik leghíresebb múmiakutatója is megszólalt a témában. Zahi Hawass, korábbi egyiptomi régiségügyi miniszter azt mondta egy televíziós interjú alkalmával, hogy az elmúlt időszak tragédiáinak ilyesfajta magyarázata természetesen egy „légből kapott mese”.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért